(Könyvkuckó)
„Angliából
indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy
hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a
programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak
Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. (...) A házasság hete olyan széles
körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos
kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság
örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít
az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti
életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról,
örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni
a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren
tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok
miatt megszakadt.”
Mivel
nekem személy szerint nagyon tetszik ez a kezdeményezés, felekezettől és minden
egyébtől függetlenül, ezért úgy döntöttem, hogy kiveszem a részem, és előszedek
az olvasmányélményeimből olyan házaspárokat, akiket valamiért jó példának
tartok, akik megbrikóznak valami nehézséggel a történetük során. A dolog nem
annyira egyszerű, mivel eleve sok ifjúsági könyvet olvasok, amiben ezek a
karakterek legfeljebb mellékszereplőként tűnnek fel, de azért igyekeztem
korrekt válogatást készíteni. :)
A
sorrend nem rangsorolás, nem hiszem, hogy szét lehetne őket válogatni érték
alapján, nagyjából aszerint van sorban, hogy kik mennyi ideje házasok a
történetükben. Az összeállítás alkalmanként SPOILERT tartalmazhat a regények
tartalmára vonatkozóan, különösen a sorozatok esetén.
Forrás: http://www.deviantart.com/art/Hunger-Games-Annie-and-Finnick-271698047 |
1. Annie és Finnick Odair (Suzanne
Collins - Az éhezők viadala-sorozat)
Bár
szerintem nagyjából az övék az irodalomtörténet legrövidebb regényben jegyzett
házassága (nagyjából két hét lehetett), de sokat küzdöttek már addig is, mire
egyáltalán egybekelhettek, a kapcsolatuk nagyon szép és példamutató volt.
Miért inspirálóak számomra? Azért, mert ők aztán tényleg tudták a
másikat minden hibája ellenére szeretni. Mert ha csak a tényeket nézzük,
Finnick többszörös gyilkos és férfiprostituált, Annie pedig pszichiátriai eset.
Ennek ellenére egymást támogatva mindketten harmonikusak tudtak lenni, fel
tudták újra építeni az életüket, és minden helyzetben kiálltak a másikért, még
az életen is túl.
2. Catherine és Caleb Holt
(Fireproof)
Velük
kapcsolatban egy kicsit csalok, mert az ő történetükből csak a filmet láttam,
de mivel a könyv a mozi készítői által jegyzett társiromány a filmhez, nem is
hiszem, hogy nagyon sokat vesztettem. Na mindegy, ideillenek azért ők is, mert
ha házasságról van szó keresztény körökben, előbb-utóbb mindig arra kerül a
sor, hogy megnézzük a filmet, ami annak a története, hogy egy válófélben lévő
fiatal házaspárban a férfi apja tanácsára elhatározza, még egy utolsó
kísérletet tesz a kapcsolatuk megjavítására.
Miért inspirálóak számomra?
Azért, mert
meggyőződésem, hogy sok házasság azért megy tönkre, mert a felek nem
törekszenek elég keményen arra, hogy próbáljanak változni, tanulni a hibáikból
és megjavítani a kapcsolatukat. Egyszerűbb vállat vonni, kijelenteni, hogy
„tévedtem, mégsem te vagy életem szerelme” és odébbállni. Mert rendbe hozni egy
házasságot tényleg nehéz és fájdalmas dolog, főleg ha egyoldalú a
kezdeményezés, mit ebben az esetben. Mégis, ha sikerül, akkor megérte minden
szenvedés.
Forrás: http://www.deviantart.com/art/Meet-me-Halfway-338026402 |
Tavaly
az ő párosuknak szurkoltam a leginkább. Mindketten megtapasztalták életük során
a kirekesztettség érzését, hogy mások, mint a többiek, végül pedig mindent
hátrahagytak azért, hogy új életet kezdhessenek. Annyira hasonlítottak, hogy
kézenfekvőnek tűnt, végül egymás mellett fognak kikötni, és valóban, a sorozat
záró kötetében már fiatal házaspárként, két pici gyerekkel látjuk őket viszont.
Miért inspirálóak számomra?
Azért, mert mindkettejük
számára nagyon fontos volt egyénileg is a közösségért való felelősségvállalás,
hiszen mindketten voltak a saját falujuk vezető egyéniségei, és ez nem
változott a házasságukban sem. Jonas támogat egy fiút is, és próbál apafigura
lenni számára, miközben még mindig egy egész falu számít az ő és a felesége
bölcsességére. Számukra nem csak az a fontos, hogy egymást többé tegyék, hanem
együtt egy szebb világért munkálkodnak.
4. Karen és Barney Stark (Daniel
Keyes - Érintés)
Egy
átlagos házaspár, ahol a férj dolgozik, a feleség pedig szobrászkodik és arról
álmodik, hogy gyerekük lesz. Egészen addig zajlik rendben az életük, amíg
Barney egy kollégája jóvoltából radioaktív anyaggal szennyeződik, amit annak
rendje és módja szerint haza is hurcol. A házaspár mindkét tagja súlyos
sugárfertőzést szenved, az ezt követő tömeghisztéria pedig gyakorlatilag
számkivetetté teszi őket a városukban. Ráadásul kiderül, hogy Karen a baleset
előtt nem sokkal teherbe esett.
Miért inspirálóak számomra?
Mert bár szörnyű dolgok
történnek velük, mert csalódnak mindenben és mindenkiben, és nem tudják
feldolgozni, miért pont velük történt meg ez az egész borzalom, aminek
következtében undorító dolgokat követnek el egymás ellen is, de a legvégén, a
sorsdöntő pillanatban mégis egymást és a szeretetet választják, ami mutatja,
mekkora megtartó erő a kettejük köteléke.
5. Clair és Henry (Audrey Niffenegger
- Az időutazó felesége)
Az
ő szerelmük története azért nagyon különleges, mert Henry egy genetikai
rendellenességgel él, ami miatt utazik az időben. Időnként kiesik a jelenből és
egy bizonyos időt a múltban vagy a jövőben tölt. Clairrel először akkor
találkozik, amikor a lány négy éves, de neki hosszú, keserves éveken keresztül
kell várnia arra, hogy a jelenben is találkozzanak, hiszen Henry megígérteti
vele, hogy nem keresi. De ekkor sem felhőtlen a boldogságuk, hiszen a férfi
betegségének negatív következményei is jócskán vannak.
Miért inspirálóak számomra?
Mert tényleg nagyon
nehéz lehet egy olyan krónikus betegséggel (létező dologgal különösen) együtt
élni, ami ennyire rányomja a bélyegét az ember mindennapjaira. Henry
időutazósága miatt a párosnak a hétköznapi dolgok alkalmanként könnyebben
mennek, alkalmanként pedig iszonyatosan nehézzé válnak. Emlékszem, nagyon
megérintett a történetükben az a küzdelem, amikor gyereket akartak vállalni,
nagyon megindítóan ábrázolta, milyen a pároknak újra és újra szembesülni a
sikertelenséggel.
6. Stacy és Jason Trent (Meg
Cabot - A fiú a házból)
Igazából
bennünk sok különlegesség nincs, háromgyerekes, szép házaspár egy bájos és
vidám kis történetből.
Miért inspirálóak számomra?
Ami mégis kiemeli őket,
az az a tény, hogy Jasonnek van egy testvére, aki a történet egyik
főszereplője. A házaspár mindkét tagja napi szintű kapcsolatban áll vele, és
folyamatosan segítik Johnt a kis csetlés-botlásaiban, tanácsokat adnak,
támogatják, vagy épp leteremtik, ha arra van szükség. Stacey és John között a
barátság nagyon szép, és mutatja, hogy a házassággal tényleg részévé válsz egy
családnak.
7. A doktor és a felesége (José
Saramago - Vakság)
A
posztapokaliptikus regényben egy vakságot okozó járvány söpör végig a Földön. A
doktor az első fertőzöttek között van, akiket még karanténokban különítenek el.
A felesége annak ellenére, hogy nem beteg, maga is vakságot színlel, hogy a
férjével mehessen, és hihetetlen borzalmakat átélve, rendkívüli körülményeket
elviselve is végig támogassa a férjét és gondoskodjon róla.
Miért inspirálóak számomra?
Mert ha eljött a
világvége, akkor is lehet még olyan, hogy valaki nem magát menti, hanem
önzetlenül segít azon, akit szeret. A feleség (nem véletlenül írom ilyen
hülyén, nem derül ki a neve a könyvből) a történet során lenyűgöző bátorságról
és kitartásról tesz tanúbizonyságot.
8. Abigail és Jack Salmon (Alice
Sebold - Komfortos mennyország)
Abigail
és Jack Susie szülei. A lány szemszögéből kerül elmesélésre a történet, akit
egy napon az iskolából hazafelé menet elcsalt magával az egyik közelben lakó férfi,
majd megerőszakolta és brutális kegyetlenséggel meggyilkolta. Susie ezután a
mennyország előszobájából figyeli, mi történik a családjával.
Miért inspirálóak számomra?
Azért, mert egy gyerek
elvesztése után a házasságok 70%-a szétesik, akkor is, ha nem történnek ilyen
erőszakos események. Abigail és Jack is rengeteget szenved, mire maguk mögött
hagyják a gyászt és a bosszúvágyat, de a kapcsolatuk kitart.
9. Lancester anyuka és
apuka (John Green - Csillagainkban a hiba)
Ők
a negyedik stádiumú rákbeteg Hazel szülei a regényben. A lány állapota ugyan
már évek óta nem romlott, de ez nem jelent igazából semmit, gyakorlatilag
bármikor meghalhat, és a családnak ezzel a tudattal kell folyamatosan együtt
élnie.
Miért inspirálóak számomra?
Mert igazán jó szülők,
elfogadják Hazel furcsa észjárását és depresszióra való hajlamát, és
folyamatosan noszogatják, hogy a hátralévő idejét töltse meg annyi élettel,
amennyivel csak lehet. Ugyanakkor, amikor Hazel olyan döntéseket hoz, amik
végén menthetetlenül sérülni fog, akkor is támogatják, segítenek neki
végigcsinálni az egészet, és nagyon megértőek.
10. Mr. és Mrs. Weasley (J.
K. Rowling - Harry Potter-sorozat)
Forrás: http://makani.deviantart.com/art/love-is-flaming-red-9387560 |
Nagy
hatással volt az ifjúságomra a hét részes sorozat, amiben pedig köztudomásúlag
a Weasley-família képviseli a nagy betűs Családot az árva főhős
ellenpontjaként. A Weasley-házaspár hét gyereket nevelt fel rendkívül szerény
anyagi körülmények között, miközben tevékeny szerepet vállaltak két
varázslóháborúban is, csak úgy mellékesen.
Miért inspirálóak számomra?
Azért, mert tökéletesen
összeillő, majd a hosszú évek során összecsiszolódott páros ők, akik képesek
voltak arra, hogy a nehéz időkben is megteremtsék a családjuknak a biztos
érzelmi hátteret, és mert annyira túlcsordulnak a szeretettel, hogy ebből jut
még a gyerekeik arra kószáló barátainak is. :) Mert megmutatják, hogy a
boldogság nem a gazdagságon múlik, bár a kisebb gyerekek a nagyok levetett
cuccait örökölték, de azért mégis szép gyerekkoruk volt. Mert bátrak és erősek,
nem félnek küzdeni azért, amiben hisznek, és a szakajtónyi gyerekük közül
mindnek sikerült olyan erkölcsi iránytűt adni, hogy végül ők is képesek
legyenek felnőni a feladathoz, és aktívan bekapcsolódni a háború menetébe.
Hát
ez lett volna az én listám. :) Ti milyen házaspárok történetét találtátok még
példaértékűnek?
Nagyon tetszik ez a bejegyzésed. :) Tényleg inspiráló. Örülök, hogy összeraktad.
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy így gondolod. :)
Törlés