Courtney
Summers – Fall For Anything (Zuhanni bármiért)
(Könyvkuckó)
Eddie Reeves édesapja néhány hete
öngyilkosságot követett el, a lány élete pedig azon az éjszakán gyökeresen
megváltozott. Az anyja depresszióba süllyedt, idegesítő barátnője erőszakkal
akarja lenyomni az élni akarást a torkukon, a Eddie-t pedig csak egyetlen
kérdés foglalkoztatja: miért? Miért dobta el magától az életet az apja, aki egy
boldog családban élt, sikeres és termékeny fotós volt és egy kedves, melegszívű
ember, akit mindenki szeretett a kisvárosban? Eddie válaszokat akar, mert úgy
érzi, hogy a kérdés felőrli az életét, miközben szép lassan tébolyba kergeti.
Ekkor találkozik Culler Evansszel, apja egyetlen tanítványával, aki talán
közelebb viheti a válaszhoz, mint valaha remélte.
Nekünk már volt egy afférünk
Summersszel a This Is Not a Test kapcsán, ami a 2012-es év legjobb regényévé
vált a számomra, ezért néztem utána az írónő többi könyvének. Ez keltette fel
először a figyelmem, mert ugyanúgy az öngyilkossággal foglalkozik, mint a fent
említett könyve, de egy olyan megközelítésben, amiben ritkábban láthatjuk: egy
felnőtt öngyilkosságát mutatja be az életben maradottak szemszögéből.
Érdekesnek találtam ezt a problémafelvetést, meg azt a tényt, hogy fotósokról
szól a könyv, ezért vágtam bele, és nem csalódtam.
’I’m
always leaving, but I never have anywhere to go.’ – Mindig elmegyek, de sosincs
hová mennem.
Courtney Summersre nem jellemző, hogy
túl terjengős regényekkel untatná a közönségét, ez a szépség is meglehetősen
karcsú. Annak ellenére, hogy simán olvastam volna tovább a könyvet, el kell
ismernem, hogy így is teljesen kerek, mindennel foglalkozik, amivel kell. Bár
nem cselekményközpontú a regény, azért Eddie nyomozása egy idő után bőven elég
izgalmas volt ahhoz, hogy a szék szélén pattogva várjam a következő
információmorzsát. A stílust is hasonló lényegre törő minimalizmus jellemzi, de
azért nem hiányzik a szépség és az érzelem sem, tökéletesen visszaadja az
elbeszélőnk megtört és zavarodott lelkivilágát.
A regény atmoszférája nagyon erős, az
írónőtől számomra már jól ismert nyomasztó, rátelepedő, kicsit bezártság-jellegű
érzés. Ezt nem csak az erős érzelmi töltettel rendelkező jelenetek, párbeszédek
sora okozza számomra, hanem a helyszínváltozások is. Az elhagyott,
lerongyolódott épületek, amiket Eddie és Culler meglátogat, csak úgy árasztják
az elmúlás és a szomorúság légkörét.
A regény abszolút karakterközpontú, és
érdekessége, hogy a szereplők mindegyike annyira reális, hogy egyszerre tudod
őket szeretni és utálni, de közben nagyon mélyen meg lehet érteni őket és
együtt érezni velük, ami jó kombináció. A főszereplő, Eddie, tipikusan jó példa
erre: végtelenül emberi, ahogy a gyászával próbál megbirkózni, és szeretne
értelmet találni az érthetetlenben, azt hiszem, bizonyos pontig mind így
kezelnénk ezt a szituációt. Ugyanakkor vannak nagyon furcsa dolgai is, amikor
rendszeresen bántja a körülötte lévőket azzal, amit kimond, vagy épp nem mond
ki, meg amikor kibukik belőle a hisztis kamasz, olyankor nehezebb vele
szimpatizálni. Néha Eddie igenis tesz olyan dolgokat, amitől jogosan ijednek
meg a körülötte élők, és amikor számon kérik, úgy érzi, hogy senki sem érti meg
őt igazán.
’We’re
all lost in different ways, so how do we even help each other find our way out.
We won’t. We can’t. We’ll just stay lost forever.’ – Mindegyikünk el van veszve
valamilyen módon, hogy is segíthetnénk egymásnak megtalálni a kiutat? Nem
fogunk. Nem tudunk. Elveszettek maradunk örökre.
A kivétel, akivel Eddie megtalálja a
hangot, az egyetlen és csodálatos Culler, aki nagyon hasonló cipőben jár a
lánnyal, hiszen a néhai Reeves apuka volt a mentora, és pályájának elindítója,
ezért őt is majdnem annyira megrázta a halála, mint Eddie-t. Ezért aztán
érthető okokból egyfajta támaszt tudnak nyújtani egymásnak ezekben a nehéz
időkben, sőt, a barátságos érzelmi támogatást mindketten nagyon hamar elkezdik
kutyulni a fizikai vonzalommal, és abból sül ki csak az igazi móka. Ugyanis
ennek a kapcsolatnak van egy árnyoldala is: mivel Culler pont ugyanolyan
megtört, mint Eddie, hiába a fiú az idősebb, és neki kéne kézben tartania a
helyzetet, egyáltalán nem képes erre. Sőt, a lány minden szeszélyét
kiszolgálja, legyen szó düledező épületekben való mászkálásról, vagy elszökésről
otthonról.
Azonban számomra az igazi, klasszikus
értelemben vett hőse a történetnek a másik fiú Eddie életében, Milo (aki hogy,
hogy nem, kimaradt a fülszövegből, ejnye). Ő az a legjobb barát, aki azonban
mintha kicsit több lenne barátnál, hiszen Eddie mindig úgy képzelte el, hogy
vele fog lefeküdni életében először. Őt is súlyosan érintette a haláleset,
hiszen Mr. Reeves gyakorlatilag a fiává fogadta, miután a biológiai apja
lelécelt, közel álltak ők is egymáshoz. Milo az egyetlen a hármasból, aki el
tudja fogadni, hogy talán ami történt, annak a világon egyáltalán semmi értelme
nincsen, és aki próbál továbblépni, felejtéssel elérni, hogy ne őrüljön bele
annak a szörnyű éjszakának az emlékébe. Eddie azonban nem képes a gyógyulásra
tett kísérletét elfogadni, folyamatosan gyötri, hogy mondja el a történteket az
ő szemszögéből, és amikor Milo erre nem hajlandó, egyre jobban eltávolodik
tőle. Borzalmas lehet végignézni, ahogy valaki, akit szeretsz, szép lassan a
darabjaira hullik, és megtapasztalni az elutasítását, a fiú mégis tűr, miközben
minden helyzetben próbálja Eddie-t kisegíteni a bajból, remélve, hogy a lány
egy nap majd megérti, csak őt próbálta védeni.
 |
| Valóságos elhagyott épületek, amik akár a regény helyszínei is lehetnének (forrás: http://www.barnorama.com/photos-of-abandoned-places/) |
’It
might have been me.
Imagine
you’re the weight around a person who jumps.
That
you’re what keeps them falling.”
Lehettem
én is.
Képzeld
el, hogy te vagy a súly egy ember körül, aki ugrott.
Hogy
miattad zuhan le a földre.
De ami miatt a leginkább lehet
értékelni ezt a könyvet, az a gondolati gazdagsága. Nagyon-nagyon tömény ilyen
szempontból a regény, több témát is boncolgat, és a rövidsége ellenére szépen
ki is fejti őket. A fő témája természetesen az öngyilkosság a családtagok
szemszögéből, mint hogy a történet is főképp erről szól. Eddie küzdelmén
keresztül bepillantást nyerünk abba, mennyire nehéz szituáció ez, mennyire
megterheli az ember lelkét egy élet látszólag értelmetlen eldobása, egészen
addig, hogy még akár bűntudatot is érezhet, gondolhatja azt, ő okozta a
szerette halálát. Ugyanakkor szól az elszigeteltségről is a könyv, mert ezek a
családok igenis kiszakadnak a közösségeikből, mert senki sem érti meg igazán, min
mennek keresztül, csak aki maga is átélte ezt, és nagyon nehéz megtalálni azt a
módot, ahogy kell és lehet másokkal a helyzetükről beszélni.
Mással is foglalkozik érintőlegesen a
regény, például azzal, hogy mennyire tudja két érzelmileg sérült ember
támogatni egymást, vagy épp az igazság/hazugság/kegyes hazugság/őszintétlenség
tárgykörével, mert akad itt minden bőven ezek közül. Valamit ugye amiatt, hogy
több szereplő is művész, foglalkozik a könyv a művészettel magával is,
leginkább azzal, hogy mi a szerepe az ember életében. Eddie apukája ugyanis
fiatalon sikeressé vált a fotóival, majd ezt feladta, hogy csak magának
alkothasson a kisváros biztonságos ismeretlenségében, és ez van szembeállítva
Culler hozzáállásával, aki szerint a művészetnek csak akkor van értelme, ha az
emberek látják, ha rájuk hatással van. Culler és a lakótársa viszonyában pedig
azt boncolgatja, hogy mi számít jobban: az akadémikus tudás és a technikai képzettség,
vagy az inspiráció meg az egyéni látásmód?
Összességében ez a regény egy nagyon is
olvasásra méltó alkotás. Summers immár egyéni meglátásaival, tömény, komoly és
kissé nyomasztó történeteivel és kényelmetlenül reális karaktereivel felkerült
a kedvenc szerzőim listájára.
Kinek ajánlom? Ha szeretnél egy viszonylag ritkábban látott
megközelítésből olvasni az öngyilkosságról, akkor nem kell tovább keresgélned.
Kinek nem ajánlom? Érzékeny lelkűeknek. Summers regényei nem kifejezetten azok
a napsütés-és-vidámság típusúak.
Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10**
Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 (Szerintem
egy erős középfokú nyelvtudással már lehet érteni ezt a könyvet, semmi
különösebb fakszni nincs benne.).
Összesen: 10/10*
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Én
a borító alapján szerettem bele a könyvbe, nagyon hangulatos, és minden
részletnek jelentősége van rajta.
Kedvenc
szereplők: (1) Milo (2) Culler (3) Eddie (4) Missy (5) Beth
Kedvenc
jelenetek: (1) a befejezés (2) Eddie elküldi Milot (3) Culler
lefotózza Eddie-t meztelenül (4) az üzenet megtalálása a kilátónál (5) a
tábortűz körül
Mélypont: -
Kedvenc
ötlet: az üzenetek elhelyezése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése