Idézet


2014. március 22., szombat

A miért a világ legnehezebb kérdése


Courtney Summers – Fall For Anything (Zuhanni bármiért)

(Könyvkuckó)

Eddie Reeves édesapja néhány hete öngyilkosságot követett el, a lány élete pedig azon az éjszakán gyökeresen megváltozott. Az anyja depresszióba süllyedt, idegesítő barátnője erőszakkal akarja lenyomni az élni akarást a torkukon, a Eddie-t pedig csak egyetlen kérdés foglalkoztatja: miért? Miért dobta el magától az életet az apja, aki egy boldog családban élt, sikeres és termékeny fotós volt és egy kedves, melegszívű ember, akit mindenki szeretett a kisvárosban? Eddie válaszokat akar, mert úgy érzi, hogy a kérdés felőrli az életét, miközben szép lassan tébolyba kergeti. Ekkor találkozik Culler Evansszel, apja egyetlen tanítványával, aki talán közelebb viheti a válaszhoz, mint valaha remélte.

Nekünk már volt egy afférünk Summersszel a This Is Not a Test kapcsán, ami a 2012-es év legjobb regényévé vált a számomra, ezért néztem utána az írónő többi könyvének. Ez keltette fel először a figyelmem, mert ugyanúgy az öngyilkossággal foglalkozik, mint a fent említett könyve, de egy olyan megközelítésben, amiben ritkábban láthatjuk: egy felnőtt öngyilkosságát mutatja be az életben maradottak szemszögéből. Érdekesnek találtam ezt a problémafelvetést, meg azt a tényt, hogy fotósokról szól a könyv, ezért vágtam bele, és nem csalódtam.

’I’m always leaving, but I never have anywhere to go.’ – Mindig elmegyek, de sosincs hová mennem.

Courtney Summersre nem jellemző, hogy túl terjengős regényekkel untatná a közönségét, ez a szépség is meglehetősen karcsú. Annak ellenére, hogy simán olvastam volna tovább a könyvet, el kell ismernem, hogy így is teljesen kerek, mindennel foglalkozik, amivel kell. Bár nem cselekményközpontú a regény, azért Eddie nyomozása egy idő után bőven elég izgalmas volt ahhoz, hogy a szék szélén pattogva várjam a következő információmorzsát. A stílust is hasonló lényegre törő minimalizmus jellemzi, de azért nem hiányzik a szépség és az érzelem sem, tökéletesen visszaadja az elbeszélőnk megtört és zavarodott lelkivilágát.

A regény atmoszférája nagyon erős, az írónőtől számomra már jól ismert nyomasztó, rátelepedő, kicsit bezártság-jellegű érzés. Ezt nem csak az erős érzelmi töltettel rendelkező jelenetek, párbeszédek sora okozza számomra, hanem a helyszínváltozások is. Az elhagyott, lerongyolódott épületek, amiket Eddie és Culler meglátogat, csak úgy árasztják az elmúlás és a szomorúság légkörét.

A regény abszolút karakterközpontú, és érdekessége, hogy a szereplők mindegyike annyira reális, hogy egyszerre tudod őket szeretni és utálni, de közben nagyon mélyen meg lehet érteni őket és együtt érezni velük, ami jó kombináció. A főszereplő, Eddie, tipikusan jó példa erre: végtelenül emberi, ahogy a gyászával próbál megbirkózni, és szeretne értelmet találni az érthetetlenben, azt hiszem, bizonyos pontig mind így kezelnénk ezt a szituációt. Ugyanakkor vannak nagyon furcsa dolgai is, amikor rendszeresen bántja a körülötte lévőket azzal, amit kimond, vagy épp nem mond ki, meg amikor kibukik belőle a hisztis kamasz, olyankor nehezebb vele szimpatizálni. Néha Eddie igenis tesz olyan dolgokat, amitől jogosan ijednek meg a körülötte élők, és amikor számon kérik, úgy érzi, hogy senki sem érti meg őt igazán.

’We’re all lost in different ways, so how do we even help each other find our way out. We won’t. We can’t. We’ll just stay lost forever.’ – Mindegyikünk el van veszve valamilyen módon, hogy is segíthetnénk egymásnak megtalálni a kiutat? Nem fogunk. Nem tudunk. Elveszettek maradunk örökre.

A kivétel, akivel Eddie megtalálja a hangot, az egyetlen és csodálatos Culler, aki nagyon hasonló cipőben jár a lánnyal, hiszen a néhai Reeves apuka volt a mentora, és pályájának elindítója, ezért őt is majdnem annyira megrázta a halála, mint Eddie-t. Ezért aztán érthető okokból egyfajta támaszt tudnak nyújtani egymásnak ezekben a nehéz időkben, sőt, a barátságos érzelmi támogatást mindketten nagyon hamar elkezdik kutyulni a fizikai vonzalommal, és abból sül ki csak az igazi móka. Ugyanis ennek a kapcsolatnak van egy árnyoldala is: mivel Culler pont ugyanolyan megtört, mint Eddie, hiába a fiú az idősebb, és neki kéne kézben tartania a helyzetet, egyáltalán nem képes erre. Sőt, a lány minden szeszélyét kiszolgálja, legyen szó düledező épületekben való mászkálásról, vagy elszökésről otthonról.

Azonban számomra az igazi, klasszikus értelemben vett hőse a történetnek a másik fiú Eddie életében, Milo (aki hogy, hogy nem, kimaradt a fülszövegből, ejnye). Ő az a legjobb barát, aki azonban mintha kicsit több lenne barátnál, hiszen Eddie mindig úgy képzelte el, hogy vele fog lefeküdni életében először. Őt is súlyosan érintette a haláleset, hiszen Mr. Reeves gyakorlatilag a fiává fogadta, miután a biológiai apja lelécelt, közel álltak ők is egymáshoz. Milo az egyetlen a hármasból, aki el tudja fogadni, hogy talán ami történt, annak a világon egyáltalán semmi értelme nincsen, és aki próbál továbblépni, felejtéssel elérni, hogy ne őrüljön bele annak a szörnyű éjszakának az emlékébe. Eddie azonban nem képes a gyógyulásra tett kísérletét elfogadni, folyamatosan gyötri, hogy mondja el a történteket az ő szemszögéből, és amikor Milo erre nem hajlandó, egyre jobban eltávolodik tőle. Borzalmas lehet végignézni, ahogy valaki, akit szeretsz, szép lassan a darabjaira hullik, és megtapasztalni az elutasítását, a fiú mégis tűr, miközben minden helyzetben próbálja Eddie-t kisegíteni a bajból, remélve, hogy a lány egy nap majd megérti, csak őt próbálta védeni.


Valóságos elhagyott épületek, amik akár a regény helyszínei is lehetnének (forrás: http://www.barnorama.com/photos-of-abandoned-places/)

’It might have been me.
Imagine you’re the weight around a person who jumps.
That you’re what keeps them falling.”
Lehettem én is.
Képzeld el, hogy te vagy a súly egy ember körül, aki ugrott.
Hogy miattad zuhan le a földre.

De ami miatt a leginkább lehet értékelni ezt a könyvet, az a gondolati gazdagsága. Nagyon-nagyon tömény ilyen szempontból a regény, több témát is boncolgat, és a rövidsége ellenére szépen ki is fejti őket. A fő témája természetesen az öngyilkosság a családtagok szemszögéből, mint hogy a történet is főképp erről szól. Eddie küzdelmén keresztül bepillantást nyerünk abba, mennyire nehéz szituáció ez, mennyire megterheli az ember lelkét egy élet látszólag értelmetlen eldobása, egészen addig, hogy még akár bűntudatot is érezhet, gondolhatja azt, ő okozta a szerette halálát. Ugyanakkor szól az elszigeteltségről is a könyv, mert ezek a családok igenis kiszakadnak a közösségeikből, mert senki sem érti meg igazán, min mennek keresztül, csak aki maga is átélte ezt, és nagyon nehéz megtalálni azt a módot, ahogy kell és lehet másokkal a helyzetükről beszélni.

Mással is foglalkozik érintőlegesen a regény, például azzal, hogy mennyire tudja két érzelmileg sérült ember támogatni egymást, vagy épp az igazság/hazugság/kegyes hazugság/őszintétlenség tárgykörével, mert akad itt minden bőven ezek közül. Valamit ugye amiatt, hogy több szereplő is művész, foglalkozik a könyv a művészettel magával is, leginkább azzal, hogy mi a szerepe az ember életében. Eddie apukája ugyanis fiatalon sikeressé vált a fotóival, majd ezt feladta, hogy csak magának alkothasson a kisváros biztonságos ismeretlenségében, és ez van szembeállítva Culler hozzáállásával, aki szerint a művészetnek csak akkor van értelme, ha az emberek látják, ha rájuk hatással van. Culler és a lakótársa viszonyában pedig azt boncolgatja, hogy mi számít jobban: az akadémikus tudás és a technikai képzettség, vagy az inspiráció meg az egyéni látásmód?

Összességében ez a regény egy nagyon is olvasásra méltó alkotás. Summers immár egyéni meglátásaival, tömény, komoly és kissé nyomasztó történeteivel és kényelmetlenül reális karaktereivel felkerült a kedvenc szerzőim listájára.

Kinek ajánlom? Ha szeretnél egy viszonylag ritkábban látott megközelítésből olvasni az öngyilkosságról, akkor nem kell tovább keresgélned.
Kinek nem ajánlom? Érzékeny lelkűeknek. Summers regényei nem kifejezetten azok a napsütés-és-vidámság típusúak.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10
Stílus: 10/9
Szereplők: 10/10*
Érzelmek: 10/10**
Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 (Szerintem egy erős középfokú nyelvtudással már lehet érteni ezt a könyvet, semmi különösebb fakszni nincs benne.).
Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):
Borító(k): Én a borító alapján szerettem bele a könyvbe, nagyon hangulatos, és minden részletnek jelentősége van rajta.
Kedvenc szereplők: (1) Milo (2) Culler (3) Eddie (4) Missy (5) Beth
Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) Eddie elküldi Milot (3) Culler lefotózza Eddie-t meztelenül (4) az üzenet megtalálása a kilátónál (5) a tábortűz körül
Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az üzenetek elhelyezése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése