1984 kicsiknek meg Apokalipszis angyalokkal

Marie Lu – Legenda és Susan Ee – Angelfall/ Angyalok bukása

(Könyvkuckó)

Úgy alakult, hogy egymás után olvastam ezt a két könyvet, és igen hasonló érzéseket is váltottak ki belőlem, hasonlóak voltak az erősségeik. Mellesleg túl hosszadalmasan gyanús, hogy egyikről se tudnék beszélni, ezért hát kettőről fogok felet-felet. XD Ez az én blogom, úgyhogy az van, amit én szeretnék és kész. Plusz megpróbálom egy új formátummal feldobni, mert miért ne.

Legenda

Műfaj: YA disztópia

Történet: June és Day egy olyan világban nőttek fel, ahol az emberek sorsát egy gyerekkorukban kitöltött képességfelmérő teszt határozza meg. A lány kivételes tehetség, ő az egyetlen akinek valaha maximális ponttal sikerült teljesítenie a tesztet, ezért a katonai kiképzőprogram üdvöskéje, azonban pimaszsága és lázadó természete állandóan bajba sodorják. Day ellenben annak idején megbukott a teszten, ami után elvileg kiküldték volna a jó ég tudja hová, valójában azonban orvosi kísérleteket végeztek rajta, majd megpróbálták megölni. Day azonban túlélte, és azóta törvényen kívüliként bujkál a szegénynegyedben, ott lopva a kormánytól, ahol csak bír. Sajnálatos módon egy este bűnelkövetés közben összefut June bátyjával, aki meghal. Day a gyilkosság fő gyanúsítottja, June pedig bosszúvágytól elvakulva bármire hajlandó, hogy megtalálja és megbüntesse a fiút.

Mi tetszett a könyvben? Jópár dolog volt, ami miatt megszerettem ezt a történetet, mert, bár tartottam tőle, hogy egy szokásos sablon disztópia, kellemes meglepetések sorát tartogatta. Az első és legfontosabb a világ volt. Az 1984-ből ismerős manipulatív, militáris jellegű államot a YA-ok közül ennek a regénynek sikerült a leghitelesebben átadnia. Persze nem kell tőle olyan iszonytató, csontig hatoló mélységekre számítani, mint a nagy elődtől, de azért eléggé pocsék világ ez is, amibe végre nem fanyalgással, hanem őszinte kíváncsisággal merültem.

Másodsorban megszerettem a karaktereket. June és Day mindketten kompetens, talpraesett, céltudatos, határozott emberek, és ez felüdülés volt a sok megszokott, nyafka YA-főhős/nő után. Nem mellesleg emberek voltak, szóval az ütések fájtak nekik, megsérültek, véreztek és szenvedtek megfelelően annak, ami történt velük, ilyen szempontból őszinte volt a regény. Ráadásul ott volt még Metias is, aki szintén nagyon belopta magát a szívembe, katonai tisztként azt hitted volna róla, hogy vonalas, de nem, nagyon jóindulatú, könnyed természetű és emberséges volt, különösen a húgával, akit gyakorlatilag ő nevelt fel. Minél többet tudtam meg róla a visszaemlékezések alapján, annál jobban kedveltem, és annál borzasztóbb és igazságtalanabb volt a tény, hogy már nem él.

Amit még szerettem, az a család szerepének előtérbe kerülése volt a könyvben. June-nal nagyon együtt lehetett érezni a gyászában és a magányában, hiszen immár az utolsó hozzátartozóját is elvesztette, ráadásul lassan megingott a hite a világrendben, és emiatt minden nagyon bizonytalanná vált a számára. Dayben szimpatikus volt, hogy elsősorban nem magáért küzdött, hanem a csládtagjaiért, akik közül csak egy tudta, hogy egyáltalán életben van. A testvérei, az anyja és a fogadott testvére iránt érzett szeretete nagyon meghatározta a fiú személyiségét és motivációit.

Mi nem tetszett a könyvben? Nos, hiába kedveltem June-t és Dayt is, a szerelmüktől először a gyomrom is felfordult. Elegem van már abból, hogy a kamasz főszereplők csak ránéznek egymásra és már dúl is a kémia. Persze később az esetükben az érzelmek utolérik a vonzalmat, de eleinte akkor is nehezen viseltem. A köszönetnyilvánításban olvastam, hogy June az első tervek szerint fiú volt, és az a sejtésem, hogy nekem úgy sokkal jobban tetszett volna, kedveltem volna egy olyasmi dinamikát a két főszereplő között, mint ami az Éghajó Akadémia sorozatban van. Így a szerelmi szállal járó szükségszerű nyál nem mosta volna el a fontosabb dolgokat, mint például azt a gyönyörűséges folyamatot, ahogy ennek a két fiatalnak az ellentétes körülményeik ellenére sikerült szép lassan megérteni egymás és empátiát érezni a másik iránt. Persze ezt is lehetett látni, csak pont a kezdeti szakaszát a dolognak elnyomta az „OMG, de szexi vagy”.

Ezen kívül mivel folyamatosan láttuk mindkét főszereplő szemszögét, ennek kétségtelen előnyein kívül voltak hátrányai is. Így mivel folyamatosan tudtam mindent amit vagy June vagy Day tudott, egyáltalán nem okozott nehézséget a végére járni a rejtélyeknek és kideríteni a kérdésekre a választ, mert valamelyik részlet a két főszereplő egyikének már megvolt, emiatt a történetet egy kicsit kiszámíthatónak találtam.

Összességében: 10/ 9 pont

Ajánlom-e a könyvet? Abszolút. Ha kell valami, ami Az éhezők viadala után kitölti az űrt, akkor talán ez a könyv lesz az. Vagányabb, értelmesebb és megmozgatóbb, mint a többi tini disztópia amit mostanában sikerült a magyar közönség elé tárni.

Angelfall – Angyalok bukása

Műfaj: YA posztapokaliptikus

Történet: Penryn már azelőtt is jóformán egyedül gondoskodott a családjáról, hogy a világot angyalok pusztították volna el, és azóta csak minden hatványozottan pocsék lett. Végül hat héttel az apokalipszis után úgy dönt, kénytelenek elhagyni az otthonukat és továbbállni, de azonnal belefutnak pár angyalba és az egyikük elrabolja Penryn mozgássérült kishúgát. A lánynak feltett szándéka visszaszerezni őt, ebben pedig vonakodó segítőtársat talál a kitaszított angyal, Raffi személyében, akinek levágták a szárnyát, így szüksége van a lány segítségére, hogy visszajusson a többi angyalhoz, és valahogy rendbe hozza az életét.

Mi tetszett a könyvben? Nem állíthatom, hogy nagy tapasztalatom lenne az angyalos regények terén, mert ezen kívül egy sorozatot olvastam még, arra se mondhatnám nagyon, hogy tetszett, mindenesetre azt még én is meg tudom állapítani, hogy ez abszolút nem egy szokásos angyalos regény. Ezekben a tollas hírnökökben aztán semmi magasztosság sincs, és nem csak azért, mert elpusztítani jöttek a világot, hanem leginkább azért, mert nagyon is emberszerűek. Kifejezetten világi a gondolkodásuk, ármánykodnak, hatalmi harcaik vannak, és egyébként meg nőznek és buliznak is elég keményen, ráadásul mivel meghalt a vezetőjük, aktuálisan épp totális káosz uralkodik a soraikban. Ez elég egyedi ízt ad a történetnek, mert bár az alap cselekmény eléggé a posztapokaliptikus vándorlós regények sémája mentén mozog nagyrészt, de ettől függetlenül bőven eredetinek érződik. És annak ellenére, hogy YA, bizony helyenként kifejezetten sötét, véres, már-már gyomorforgató a könyv, ami kellemes meglepetésként hatott rá és nagyon örültem neki, hogy sokat vállalt az írónő ilyen szempontból. Érdekes olvasmány volt a könyv, és nagyon gördülékeny, tényleg alig lehetett letenni.

A fő tengelye a cselekménynek a két főszereplő, és én kifejezetten megkedveltem őket a kalandjaik során. Elsősorban Penryn állt közel a szívemhez, aki az egyik legjobb női főhős, akiről valaha olvastam. Végre valaki, aki tényleg erős, talpraesett és határozott, nem csak mondja magáról, hogy az. Ezen kívül azonban az érzelmi oldala is rendben van, nem bolond, fél, amikor félnie kell és a húga iránti szeretete is nagyon szépen van ábrázolva a könyvben. Elég nehéz volt a családi háttere, hiszen a pszichiátriai beteg anyja és hiányzó apja mellett neki kellett gondoskodnia a kerekesszékes testvéréről, és kifejezetten jót tett a történet hihetőségének, hogy az írónő részletesen kidolgozta, hogyan tett szert ilyen jártasságra a harcban és a túlélésben. Sajnos Raffit jóval kevésbé ismerjük meg, nem igazán engedi, hogy lássuk, ki is ő valójában, így csak az arrogáns angyal tűnik fel, akinek valószínűleg most adódott nehézsége először egész örökéletű létezésében. A kapcsolatuk, bár kezdettől ott van a „jaj, de szexi természetfeletti lény vagy, rád másznék” típusú érzés, amit rühellek, mégis lassan bontakozik ki, kölcsönös megvetésből és utálatból kell valami együttműködésre jutniuk, amit érdekes volt figyelni.

Mi nem tetszett a könyvben? Eléggé fából vaskarika volt nekem az ateista angyalok gondolata. Mármint értem én, hogy nem lehet nagyon belerakni a vallásosságot, mert az sok ember elijesztene, de akkor is, a keresztény mitológiát használni legalább egy minimális keresztény eszmerendszer nélkül, az számomra olyan, mint a kopasz kutya: lehet, de minek?

Ezen kívül a másik pont, ahol nagyon vérzik számomra a regény, az Raffi jellemének fent említett titokzatossága. Rövid távon ez még nagyon jól működött, hosszú távon azonban már zavart, egyszerűen nem tudtam így megszeretni a karaktert. Remélem, a második részben kicsit többet megtudunk róla.

Emellett a cselekménynek is volt pár buktatója, például én keveslem a hat hetet, ami eltelt az angyalok első csapása és a jelen között, nem tűnik reálisnak hogy ennyi idő alatt kiépülnek azok az új rendszerek, amiket a regényben láttunk. Ezen kívül a befejezés volt számomra a regény leggyengébb pontja, egy zseniális tetőpont után a könyv legvége csalódást okozott, nagyon értelmetlennek és logikátlannak láttam a félreértést, ami végül elválasztotta a két főhőst, és ez dühített.

Összességében: 10/ 8 pont

Ajánlom-e a könyvet? Minden bizonnyal. Ugyan koránt sem tökéletes, de egyszer mindenképp érdemes elolvasni, határozottan egyedi hangja van a YA-regények között.