Idézet


2015. november 11., szerda

Ultimate Harry Potter Tag

(Könyvkuckó)

A Film vs Könyv vlogon néztem meg ennek a tagnek a videó változatát, majd a szövegezett kérdéseket Anitigernél szereztem be, szóval köszönöm, csajok, hogy meghoztátok a kedvemet hozzá! :)




1. Kedvenc könyv?

Azt hiszem, az ötös. Ennek voltam a leginkább alkalmas érzelmi állapotban a fogadásához, és így persze ez is hagyta a legmélyebb nyomot. Ugyanis amikor én elkezdtem olvasni a sorozatot, az első négy kötet jelent már meg, a negyedik végéig akadálytalanul haladhattam előre. Aztán az ötödikre jó sokat kellett várni, és én teljesen felspannolva töltöttem azt a kb. 2 évet, így amikor végre megérkezett, eksztatikus élmény volt. Persze, tudom, hogy Harry sokat picsog, de engem még mindig megfog a Főnix Rendje, meg az, ahogy a kormányzat próbál beleszólni az iskola működésébe, a látomások, a DS, a végén a harc pedig szerintem remekül meg volt írva, imádtam minden sorát.

2. Legkevésbé kedvenc könyv?

A hatos. Mire az megérkezett, már sokkal kevésbé voltam rajongó. Ettől függetlenül nem kellett volna még feltétlen rossz élménynek lennie a könyvnek (a hetedik tetszett, nagyon is), de tény, hogy ezt a kötetet éreztem a leginkább kiszámíthatónak, igazából semmi sem lepett meg benne, ami Rowlingtól elég szokatlan. Ráadásul nem nagyon kötöttek le a romantikus szálak körüli huzavonák se, egyszerűen a romantika annyira nem az én világom a könyvekben, nem érdekelt ilyen mértékben a főszereplők szerelmi élete (de a mellékszereplőké se). Persze nem mondom, hogy semmi sem tetszett, Voldemort életének rekonstruálása például tök jó volt, mint ahogy a kezdődő horcruxvadászat és a finálé is, de valahogy ez a kötet talált meg a legkevésbé.

3. Kedvenc film?

A második, talán. Könyvben is szerettem nagyon, és Chris Colombus regnálása alatt még érződött az egységes rendezői koncepció a sorozaton, a kölykök még kis cukik voltak, a kötet pedig nem volt olyan bődületesen hosszú, hogy értelmetlen katyvasszá váljon a rövidítésektől a film.

4. Legkevésbé kedvenc film?

Harmadik. Abban a filmben. Semmi. Nem. Volt. Jó. Utáltam Lupin és Sirius castingját (jó, Siriusét elfogadtam utólag, mert Gary Oldman fantasztikus színész, de… börötntetkók?), utáltam, hogy folyton mugliruhában lófráltak, hogy az új rendező művészkedése miatt a Roxfort hirtelen teljesen máshogy nézett ki, mint addig (bár utólag el kell ismernem, lehet, hogy ez nem baj, szebb lett). Továbbá, hogy Flitwick professzor fekete hajú és bilifrizurás karmesterré változott, hogy az időutazós szál tele volt szükségtelen hozzátoldott részletekkel, hogy új Dumbledore volt… szinte mindent. :D

5. Kedvenc idézet?

„Tévúton jár az, aki álmokból épít várat, Harry, és közben elfelejt élni.”

„Olyasmi ez, gondolta, mint hogy behurcoljáke őt az arénába, ahol élethalálharcot kell vívnia, vagy felemelt fővel, önszántából vonul be. Vannak talán, akik azt hiszik, hogy a két dolog között nincs lényeges különbség, de Dumbledore tudja – és én is tudom, meg a szüleim is tudták, gondolta fellángoló büszkeséggel –, hogy ezen a különbségen áll vagy bukik minden a világon.”

6. Kedvenc Weasley?

Röhögni fogtok: Charlie. Nem tehetek róla, szerintem irtó menő, imádom, hogy sárkányokkal foglalkozik, hogy Kelet-Európában él, hogy kedves és meleg szívű, de közben halál laza, meg úgy általában mindazt a keveset, ami kiderült róla a könyvekből. Gyanús, hogy vele kezdődött az a bosszantó szokásom, amikor kinézek magamnak minden hosszabb sorozatban egy általában rendkívül jelentéktelen mellékszereplőt, és azon picsogok, miért nem szerepel többet. XD

7. Kedvenc női karakter?

Hermione Granger. Gondolom, ez sokaknak nem újdonság, de atya világ, hogy én mennyire tudtam azonosulni vele introvertált könyvmoly okostojásként tizenévesen! De Lunát is nagyon szeretem, bár olyan kis bolond, de tisztelendő benne, hogy mindig felvállalja önmagát és a véleményét.

8. Kedvenc gonosztevő?

Umbridge… én imádom utálni azt a nőt. Persze inkább irritáló, mint veszélyes, de azért varázslatosan pszichopata is közben. :D

9. Kedvenc férfi karakter?

Hát… ömm… ez már nehezebb, mint a női, itt nincs olyan egyértelmű kedvencem. Talán Remus, szerettem a felelősségteljességét meg a kiegyensúlyozottságát, egy jó férfi példaképnek tartom. Dumbledore is eséllyel pályázik, szeretem az ellentmondásos mentor karaktereket, és emlékszem, minden egyes részben azt a jelenetet vártam, amikor a végén leülnek Harryvel, és jól átbeszélik a dolgokat.


10. Kedvenc tanárod/professzorod?

Hát, ha azt nézem, hogy milyen típusú tanárt szeretek a legjobban, akkor egyértelműen McGalagony mellett tenném le a voksom, a szigorú igazságosság némi szarkazmussal spékelve mindig nyerő nálam. Ha meg nem kell azt nézni, hogy tanulnék-e nála szívesen, akkor természetesen Hagrid, szeretem azt az arany szívét meg a szörnymániáját.


Melyiket választanád inkább…


11. A) megmosni Piton haját vagy B) eltölteni egy napot Lockhart hencegését hallgatva?

Egyértelműen A. Piton hajához csak egy mosókesztyű kell, Lockhart viszont annyira idegesített mindig is, hogy szerintem nem élné túl a napot.


12. A) egy lelkes Bellatrix-szal vagy B) egy dühös Mollyval párbajoznál?

A. Legalább tőle tudnám, mire számítok, egy dühös Molly viszont a kiszámíthatatlansága miatt ijesztő. Meg legalább ha Bellatrix kezétől esem el, az hősi halál.


13. A) a Roxfort Expresszel vagy B)  repülő autóval utaznál el a Roxfortba?

Természetesen A. Kényelmes ülések, nem nekem kell vezetni, és ihatom egész úton a töklevet meg nyammoghatom a büfés boszorkány mindenféle kincsét. HÚ DE NEHÉZ DÖNTÉS.


14. A) megcsókolni Voldemortot vagy B) Umbridge-ot pezsgőfürdőben részesíteni ?

A. Inkább Voldemortnak adnék egy cuppanóst (ha addig élek is), Umbridge meztelen habtestének a gondolatától is kiráz a hideg.


15. A) Hippogriffen lovagolni vagy B) Tűzvillámon repülni ?

Hát, ez szoros, de talán B. A seprű, ha kényelmetlen ülés is esik rajta, legalább kiszámíthatóbb mozgású.

16. Van olyan karakter, aki iránt máshogy éreztél a filmekben?

Piton szerintem szerethetőbb a filmekben, amellett, hogy megtartja persze az eredendő elemeit a karakternek, Alan Rickman sokkal humorosabban, önironikusabban hozza valahogy a figurát. Voldemort meg egyenesen röhejesebb. :D

17. Van olyan film, ami szerinted jobb volt, mint a könyv?

Most vicceltek velem?! Dehogy lenne!

De amúgy egy picit van: a hatos. Mire a filmet néztem, már nem volt bennem az a csalódottság, amit a regény első olvasása keltett, és így sokkal jobban tudtam élvezni. Na nem mintha ettől még a film olyan jó lenne. XD

18. Richard Harris vagy Michael Gambon jobb Dumbledore?

Hm, fogós kérdés… Richard Harris jól hozta a bölcs öregembert, de talán egy kicsit túl törékeny és sérülékeny volt, Michael Gambon inkább úgy nézett ki, amilyennek elképzeltem a karaktert. Viszont neki meg nem bocsátottam meg a ’Have you put your name in the Goblet of Fire?’-fiaskót, úgyhogy legyen inkább Richard Harris.

19. Melyik az a dolog (személy vagy esemény), ami nem volt benne a filmben, de te hiányoltad?

Charlie, M.A.J.O.M., a kórházban játszódó jelenet az ötösből, Bill a 4-6. részből, stb, stb.

20. Ha átalakíthatnád valamelyik filmet, melyik lenne az?

Legkésőbb a hatosba mindenképp beletenném Billt, mert rettenetesen kínos volt a hetesben az a jelenet, amikor három mondatban próbált háromévnyi háttértörténetet bepótolni.

„Szia, Harry! Bill vagyok, Ron haverod bátyja, akit amúgy már évek óta ismersz. Holnap lesz az esküvőm, meg is vagy rá hívva. Látom, a sebhelyeimet nézed, képzeld, egy vérfarkas letépte a fél arcom, tök kemény, nem? Még jó, hogy én nem lettem vérfarkas, csak a véres húsra szoktam rá.” – Jó, nem szó szerint, de az én agyamban így csapódott le az a jelenet. :D

21. Az érzéseid szerint, melyik az a ház, amelyikbe te is tartozhatnál?

Mindig a Hollóháttal azonosultam, hiszen fontos számomra az intellektusom. A személyiségteszteken is ez a ház szokott kijönni.

22. Melyik házba soroltak be Pottermore-on?

Hugrabug. :P (Annál kevésbé rám jellemző házat szerintem keresve se találni… még mardekárosnak is inkább érzem magam.)

23. Melyik tantárgy lenne a kedvenced?

Átváltoztatástan, az szerintem a leginkább lebilincselő varázslati ág. Vagy ha nem Hagrid tartaná, akkor a Legendás lények gondozása, szeretem a mágikus állatokat.

24. Szerinted melyik a leghasznosabb varázsige, amit érdemes megtanulni?

Öhm… hétköznapi szituációkban az az együttes, amivel Molly rábírja a háztartást, hogy magától főzzön, takarítson, ésatöbbi. Kevésbé hétköznapi szituációban a Protego meg a Capitulatus.

25. Melyik az a karakter, akivel azonnal összebarátkoznál?

Hermione, Luna, Neville, Lupin (okokat nagyrészt lsd. fentebb).

26. Ha a tulajdonodban Lehetne a Halál ereklyéi közül egy, melyiket választanád?

A láthatatlanná tévő köpenyt. Ugyan kevéssé hasznos (amennyiben nem az iskolából kilopódzás a hobbid), de legalább az a legkevésbé mentálroggyantó hatású.

27. Van olyan dolog, amit megváltoztatnál a könyvekben?

Azt hiszem, a hatodik részben sokkal több szerepet adnék Draco történetének és kevesebbet a szerelmi szálaknak. Valamint felnőtt fejjel hiányolom az egész sorozatból a házrendszer kritikus újraértelmezését. Mármint persze, egy-egy ellenpélda mindenre van (Luna, aki hollóhátas, mégse arrogáns; Cedric, aki hugrabugos, mégse szerencsétlen; Draco, aki mardekáros, mégse akar gyilkolni?), mégis hiányérzetem volt ezen a téren. Főleg Draco tekintetében éreztem ezt, akármilyen klisés is, én el bírtam volna olvasni egy „megtagadja a családi értéknormát és átáll a világos oldalra”-történetszálat, mint ahogy a többi ház sarkított jellemzésére is több ellenpélda kellett volna és messze több szereplő, akik fontosak azokból a házakból, hiszen így is azért a szereplők kb. 90%-a griffendéles volt. Ja igen, és nekem kevés volt a hulla a végén ahhoz, hogy realisztikusnak érezzem a nagy csatát, de a taktikai elhelyezésüket meg túl hatásvadásznak találtam. Az epilógust teljesen kihagynám, vagy ha nem, legalább ne lenne minden kölyök valami halott rokonról (általában többről) elnevezve.

28. Kedvenc Tekergő?

Lupin. A többiek mind eléggé s*ggfejek voltak kamaszkorukban, felnőttkorukban meg mélységesen szerencsétlenek és/vagy gonoszak és/vagy halottak.

29. Ha visszahozhatnál egy szereplőt az életbe, ki lenne az?

Tonks vagy Lupin. Az egyikük halálát még megértettem volna, de mindkettejük kinyírása szükségtelenül hatásvadász húzás volt, csak azért kellett így lennie, hogy Teddy legyen árva. (Vagy Dobby… mert annyival több időt érdemelt volna szabad manóként.)

30. Halál ereklyéi vagy Horcruxok?

Halál ereklyéi. Mindkettőhöz nyuszi vagyok, de előbbihez kevésbé, meg annak jobban tetszik a háttérsztorija.

31. Hívj meg valakit:

Chesslady, örülnék, ha megcsinálnád, mivel neked nem volt olyan rég a sorozat olvasása, kíváncsi lennék a válaszaidra. :)





Jaj, ne, most kedvet kaptam megint újraolvasni… :/ Ráadásul megjelenik pár nap múlva az új, illusztrált kiadás magyarul is csak meg ne vegyem.

9 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy kitöltötted! Nem gáz, ha felvisítottam a 6. válaszodnál? Én is így teszek - picsogok a mellék-mellék-mellékszereplőért, akit többé nem látok. :'D Charlie meg <3 Uhh, annyira vártam a filmen. (Erre...) 20-nál pedig egyetértünk abszolúte, kínos volt az egész az esküvővel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gáz, én is jót nevettem, amikor megláttam nálad. :D

      Törlés
    2. És igen, az esküvő nagyon gáz volt, bár szerintem akkor a filmkészítők már szívük szerint teljesen kihagyták volna Billt, csak parasztlázadás lett volna, ha nincs benne az esküvő. XD Csak azt nem értem, hogy nem tűnt fel nekik amikor a 6. forgatókönyvét írták, hogy valószínűleg viszonylag fontos lesz a srác, azért tipródnak körülötte ennyit...

      Törlés
  2. Tök jó, hogy megcsináltad, tetszenek a válaszaid + több ponton is azonos az enyémmel :D

    VálaszTörlés
  3. De jó ez a Harry Potter Tag. :)

    Nagyon tetszik. :)
    Jók a válaszaid.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Kétszer küldtem el. Bocsánat. :(

    VálaszTörlés