Görög istenek és a kamasz lélek éjsötét bugyrai

Rick Riordan – A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak I.)

(Könyvkuckó)

Régóta szemeztem ezzel a sorozattal, sokan ajánlották is már, végül is összességében a filmváltozat sem rettentett el teljesen, mégsem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog.

Percy Jackson tulajdonképpen egész sikeres tanévet tudhat maga mögött, azt leszámítva, hogy az iskolai kiránduláson a matektanára szörnnyé változva próbálta megölni, majd szőrén-szálán eltűnt, és ez látszólag senkinek sem szúrt szemet rajta kívül. Igaz, tanév végén csak kirúgják a suliból, ami elég megalázó, de nem először fordul elő vele ilyen. Anyja, hogy megvigasztalja, néhány napja odahagyja rémes férjét, és a tengerparti kis házba mennek, ahol a nő annak idején megismerte a fiú vér szerinti apját, aki még azelőtt örökre eltűnt egy hajóútján, hogy Percy megszületett volna. De a kirándulás tragikus fordulatot vesz, és Percy kénytelen szembenézni az igazsággal: azért különc, mert az apja nem más, mint az olimposzi görög istenek egyike. Ráadásul tudtán kívül, már a puszta létezésével kihívta maga ellen Zeusz haragját, és szép csöndben rákenték még a főisten villámának ellopását is, úgyhogy kitörőben van a III. Világháború.

Eleinte kicsit szkeptikusan álltam hozzá a regény alapkoncepciójához, hiszen ezúttal olyan szerencsénk van, hogy tizenhárom éves kölykök mentik meg nekünk a világot (nem lehet elég korán kezdeni), de amint kinyitottam a könyvet, minden kételyem elszállt. A történet iszonyú jó hangnemet üt meg és azonnal beránt, majd nem is ereszt egészen az utolsó oldalakig az izgalmas, kalandos cselekmény nagyon jól felépített. A rejtélyek is elég jók, még úgy is, hogy Percynek néha kicsit lassan esnek le az infók, de azért nem olyan nagyon lassan, nagyjából egy perces lemaradásban lehet az olvasóval szemben, és így még pont működik a dolog.

Gondolom, mindenki, aki a görög mitológia szerelmese, arra kíváncsi, hogy miképp teljesít a könyv a hitelesség terén... és be kell vallanom, nagyon jól! Riordan, annak ellenére, hogy ez egy gyerekeknek szóló könyv, nem lúgozta ki az istenek jellemét, akik járják a világot és sorban potyogtatják mindenféle asszonyoktól/férfiaktól a porontyokat, majd annak rendje és módja szerint elhagyják őket. Persze, alkalmazkodtak valamelyest a mi világunkhoz, de azért mégis érződik rajtuk valamiféle méltóság, ami kell is, ha már egyszer halhatatlan entitások. :D Nagyon tetszett a sok, jó helyen becsempészett kis mitológia utalás és párhuzam, a világfelépítés kötelezőségén kívül ezek még jól el lettek helyezve. Várom a többi istennel való találkozást, például nagyon kíváncsi vagyok Athénére, aki elég bosszúszomjas némbernek tűnik egyelőre, hiszen ebben a könyvben több olyan szörny is felbukkan, aki neki köszönhetően vesztette el emberi alakját, szóval kíváncsi vagyok, hogy fogom érezni a határtalan bölcsességét, ha majd egyszer tényleg megjelenik.

Szóval adva van egy mitológiai szörnyetegekkel telezsúfolt USA, amin hőseink annak rendje s módja szerint végig is kalandozzák magukat, de azért összességében nem csinálna a történet nagy csodát, ha nem olyanok lennének a szereplőink, amilyenek. Szerencsére azonban Percy személyében a műfaj egyik legszerethetőbb főhősét ismerhetjük meg, ritkán van ilyen, de őt kifejezetten kedveltem. Megvannak benne a főhősök kötelező tulajdonságai: kitartása, állóképessége, bátorsága, jószívűsége is feljogosítják arra, hogy nagy hérosz legyen, ugyanakkor lobbanékony, néha féltékeny, néha gyávább, mint szeretne lenni, és összességében véve nagyon esendő, emberi.

Filmplakát

„– Egy örökkévalóság óta harcolok, kölyök. Erőm korlátlan, és nem halhatok meg. És neked mid van?

Kisebb egóm, gondoltam, de nem szóltam egy szót sem.”

Annabethben pedig meglehetősen magamra ismertem, lévén a lány bosszantóan okos, kissé tudálékos, öntudatos (és talán önhitt), no meg nagyszájú. :D De valahogy tudja ezt ő is olyan jól csinálni, hogy szeressem érte. Groover pedig a poénos karakter akar lenni, de azért neki is van mélysége rendesen.

Mert igazából van komoly tartalom is ebben a történetben rendesen, és ez volt az, ami végül annyira megragadott, mert az író nem nézi le a tizenéveseket, igenis foglalkozik nehezebb témákkal is. Eleve mondjuk már a szereplőink helyzete megalapozza a hangulatot: ugye az egyik szülőjük kvázi elhagyta őket, akad, hogy az emberi szülőjük is lemond róluk, és ez nem olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra fel lehet dolgozni. Az egyetlen kritika, amivel egyet értek a könyvvel kapcsolatban, hogy a szereplők érettebben viselkednek a koruknál, de én ezt nem tudom hibának felróni, mert egyrészt tényleg léteznek koraérett tizenhárom évesek, ráadásul az ő helyzetük bőven indokolja, miért váltak ilyenné.

Rájön még az árvaság témára ez az iskolai csúfolódás kérdéskör, hiszen a hősök átlagos gyerekek között meglehetősen a vesztes kategóriába esnek (lévén mindegyikük diszlexiás és figyelemzavaros), így jelesül Percynek is meg kellett küzdenie az elnyomással, lenézéssel az osztálytársai részéről, mind az összes iskolájában. Itt szép példát ad a könyv arra, hogy egy tanár, ha nem mond le az ilyen gyerekekről, akkor a bátorítása mennyit tud segíteni. Aztán ugye a Félvér Táborba kerülve némiképp változik a helyzet, de a főhősünk a héroszok között sem számít körülrajongott figurának, nagyjából ugyanazokkal a közösségi problémákkal kell szembenéznie, mint otthon, és ez jó is így. Az előítéletesség is előkerül a könyvben, hiszen a gyerekek isteni szülei közötti kapcsolat erősen rányomja a bélyegét a táborbéli közösségekre, például Annabeth eleinte azért határolódik el Percytől, mert az ő szüleik történetesen nem jönnek ki egymással.

Mindez a feszültség a hőseink esetében egy olyan kamaszkori öndefiníciós válságban kulminál, hogy öröm nézni. :D Ez szépen párhuzamba állítható a célkorosztály problémáival, a ki is vagyok valójában? Mi a célom az életben? Mit tudok kezdeni azokkal a jó vagy rossz dolgokkal, amiket örökségül kaptam?, és hasonló témák játszanak fontos szerepet a szereplőink jellemének alakulásában. Mert persze ott van, hogy igen, örököltél valamit, de ettől még te döntesz arról, hogyan alakul az életed. Valamint érintés szintjén előkerül még a halál és a gyász témája is, és persze, nagyon jók a poénok a könyvben, de nehéz nem komolyan venni, amikor ilyenek kerülnek elő:

„Az Üdvözültek szigetei, akik már háromszor születtek újjá, és haláluk után mind a háromszor az elíziumi mezőkre kerültek. Ha netán meghalok, ide szeretnék kerülni.

– Erről szól az egész. – Annabeth mintha a gondolataimban olvasna. – Ide kerülnek a hősök.

De közben azon morfondíroztam, milyen kevesen jutnak Elíziumba, milyen kicsi az Aszfodéloszhoz és a Tartaroszhoz viszonyítva. Nagyon kevés ember élt jó életet. Ez nagy csalódottsággal töltött el.”

„A hősök sorsát mértem rád, és a hősök sorsa sosem boldog. Mindig tragikus.” – Az ehhez hasonló mondatok pedig gerjesztenek egyfajta szomorkás hangulatot a könyvben, ami szintén nem megszokott a műfajban. Mert hiába érnek el sikereket a hőseink, ott lebeg az egész fölött, hogy ez nem végleges, hogy talán teljesen hiábavaló az erőfeszítésük, mert úgyis csak halhatatlan istenek bábjai. A negatív főhős szavait pedig tulajdonképpen társadalomkritikának is fel lehet fogni, sőt, a szatíroknak köszönhetően pedig még a környezetvédelem témakör is előkerül. És ez az egész szépen rámutat arra, hogy tényleg, a mai világban is milyen nehéz jó embernek lenni, és csak remélni tudjuk, hogy végül is megéri.

(OFF: A filmet inkább a könyv előtt ajánlom kedvcsinálónak, mert tudatában, hogy minek a feldolgozása, elég gyatrán teljesít, de magában szemlélve nem rossz mozi.)

Kinek ajánlom? Érettebb tizenpáréveseknek és kalandot szerető, gyermeklelkű ifjaknak meg felnőtteknek.

Kinek nem ajánlom? Aki egyáltalán nem tud már belehelyezkedni ebbe a kora kamaszkori érzelemvilágba.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Eredeti borítóval jelent meg, ami szerintem jó választás volt, mert nagyon eltalált.

Kedvenc szereplők: (1) Percy (2) Annabeth (3) Groover (4) Hádész (5) Kerberosz

Kedvenc jelenetek: (1) Annabeth labdázik a háromfejű rémkutyával (2) Héphaisztosz csapdája a vidámparkban (3) Percy találkozik az apjával (4) Annabeth a családjáról beszél (5) Percyék először találkoznak Árésszal

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: az, ahogy az istenek élettörténete, tettei befolyással vannak az utódaik életére (pl. Percy tud telepatikusan beszélni a lovakkal, Annabeth és a pókfóbiája)