Kisvárosi sátán

Stephen King – Hasznos holmik

(Könyvkuckó)

Úgy döntöttem, nem maradhat ki a műveltségemből Stephen King, így már régen elhatároztam, hogy olvasok tőle valamit. Hogy mit, azt a középiskolai angoltanárom döntötte el, aki egyik órán kifejtette, mennyire jó könyv ez. Mivel volt már közös pont az ízlésünkben, úgy döntöttem, hiszek neki, így esett a választásom a Hasznos holmikra.

Castle Rock álmos új-angliai kisváros, ahol a lakóknak megvannak a maguk kis sötét titkai, de azért alapvetően jól eléldegélnek egymás mellett. Ennek a kerek kis világnak a működését zavarja meg egy rendkívüli esemény: új bolt nyílik. A Hasznos holmik elsőre érdekes antikos üzletnek tűnik, csakhogy van egy furcsasága, az, hogy a boltban mindenki megtalálja a szíve vágyát. Ki baseball-kártyát, ki rókafarkat, ki gyönyörű babát visz haza a boltból, mégpedig rendkívül alacsony áron: mindössze annyi pénzt fizet érte, amennyi épp nála van, ezenkívül egy szívességet, egy ártatlan csínyt kell elkövetnie a boltos kérésére. Eleinte mindenki rendkívül boldog, de ez lassacskán bűntudatba és paranoiába csap át, ahogy a csínyekről kiderül, hogy talán mégsem annyira ártatlanok. Vajon kiderül a rejtélyes boltos, Leland Gaunt valódi szándéka, és meg tudja állítani valaki, mielőtt túl késő lesz?

Nahát, én valami tévedésben éltem eddig, mert Kingről csak annyit tudtam, hogy ő a „horror királya”. És hát félni azt nem féltem, kérem. A kiömlő belek, vér, agyak érzékletes leírásánál se nagyon undorodtam már, mert annyira vártam, hogy legyen valami, és végül is ezek csak szavak voltak. Talán képernyőn jobban hat, nem tudom.

Emellett meglepetésként ért, hogy King még valaminek a királya: a végtelenített expozícióé. Csak teltek és teltek az oldalak, és lassan már a kisváros minden lakójának az összes szennyesét elém terítette az író, legalábbis én azt hittem, ám később kiderült, hogy tévedek, mert van még ott, ahonnan ezek jöttek. Közben, bár érdekelt mindaz, amit King elmondott, már alig vártam, hogy mozgásba lendüljenek az események. A helyzetemen nem segített a fülszöveg, ami lelövi az első igazán izgalmas eseményt, de ennek a bekövetkezésére is kell várni 250 oldalt. Ezután szerecsére nagyjából egyensúlyba kerülnek a karakterleírások és az izgalmas események. A könyv vége felé van még egy rosszul időzített leíró rész: amikor már csak tudni akarnám, hogy mi történik, kapok még egy elemzést a baptisták és katolikusok konfliktusáról, amiről, őszintén, eddig is tudtam a megértéshez eleget. Az nem hiányzott volna már nekem onnan.

Kép a kicsit sem retró film színészeiről

Ezt azonban meglepően könnyen meg tudom bocsátani az írónak, aminek az az oka, hogy végig érdekelt, amiről írt. Még úgy is, hogy a karakterei többnyire nem voltak szimpatikusnak mondhatók. Volt itt mindenféle rossz, az erőszakos vadbaromtól a játékfüggő skizofrénen át a drogos bűnözőig (csodálatos, hogy ennyi őrült megfér egy csárdában... városban). Voltak azonban egész másféle rosszak is: az egész egyszerűen kicsinyes, buta emberek. Brian Rusk anyja valószínűleg megnyerte nálam az évtized legrosszabb fiktív anyja címet, egyszerűen minden mondatától undorodtam annak a nőnek. A másik, amitől a hideg rázott, a polgármester felesége volt: a lelkileg megtört, áldozat szerepébe teljesen beletörődött nőé. Sokféle sorsot vonultatott fel a regény, némelyiket épp csak érintettük, másokat egész részletesen megismerhettünk, de egyik se volt szívderítő.

Némiképp ellensúlyozta ezt a két főszereplő, meg néhány pozitív mellékszereplő. Alan meg Polly se makulátlanok, mindkettejüknek megvan a maga múltja, tragédiája, a maguk hibái és rossz pillanatai, összességében mégis pozitív érzést hagynak az olvasóban, mert ők azok a karakterek, akik küzdenek végig, akkor is, amikor a világ szó szerint szétesik körülöttük. A szerelmük is szépen van ábrázolva a könyvben, az a fajta felnőtt szerelem, amikor egy egész élet után kerülnek össze, és már egyikük se várhatja el a másiktól, hogy azonnal szőröstül-bőröstül átadják magukat, mégis erős támasz ez a kötelék. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nehézsége a kapcsolatuknak, és nem inognának meg ők is emberként, mert persze belesétálnak Mr. Gaunt csapdájába előbb-utóbb. Egyszerűen ők azok, akik nem adják fel teljesen (csak majdnem), akik legyőzik önmagukat, a könyv végén pedig örülhetsz Alan megvesztegethetetlen igazságkeresésének, Polly éles eszének és tartásának, valamint Alan embereinek, különösen Norris Ridgewicknek a bátorságának, mindhalálig tartó hűségének.

Azt nem nehéz összerakni, hogy Mr. Gaunt maga az ördög, gátlástalan élvezettel utalgat is rá szóviccek formájában. Viszont a módszerei sokkal-sokkal érdekesebbek voltak számomra a személyénél. A csínyeket általában olyannal követteti el, akinek semmi köze az áldozathoz, de közben másra tereli a gyanút, valaki olyanra, akivel a megtréfáltnak régi ellenségeskedése, vitája van. Kívülről nézve teljesen átlátszó, hogy a csínyeket nem azok követik el, akikre rákenik, de ha az ember agyát elborítja a düh, akkor nyilván arra az emberre fog gondolni, akinek oka is volt rá, hogy bántsa.

Azt el bírnám viselni, ha
megjelenne a filmplakáttal, mint borítóval

Elsősorban azért szerettem ezt a könyvet, mert szerintem nagyon jól bemutatja, hogyan működnek az emberi kapcsolatok. Jó, a természetfeletti faktor nélkül nem indulna mindenki nagykéssel mészárolni a szomszédot, de azért valljuk be, kicsiben mi is így működünk. A mindennapi súrlódások is elmérgedhetnek két személy közti állóháborúvá, legyen az házastárs, kolléga, gyerek. Az is sokszor igaz, hogy aki egyszer megbántott minket, arról már hajlandóak vagyunk minden rosszat feltételezni, különösebb átgondolás nélkül is. Az is tetszett, amit a könyv Alan és Polly történetén keresztül a múlt elengedéséről, a tragédiák feldolgozásáról próbált átadni. Meg persze gyakorló katolikusként elevenembe vágott a vallási vita elfajulásának krónikája is, ami mondjuk szerencsére jó messze áll a valóságtól, előítéletek vannak, de közel sem tapasztaltam őket ennyire szélsőségesnek a környezetemben. Végül is nekem ez a könyv legfőbb tanulsága: meg kell próbálnunk túllépni a sérüléseinken és elengedni az előítéleteinket másokkal szemben, mert ha nem tesszük, akkor a közösségeink csak a kirakatban lesznek jól működőek.

Ami még tetszett, hogy az író érezhetően több regényt is írt már ebbe a kisvárosba, kettőnek utalgatott nagyon konkrétan a cselekményére (a Cujo-ét úgy is felismertem, hogy nem olvastam, nem is láttam a filmet), és érdekes volt belegondolni, hogy különálló sztorikból milyen kis világot épített fel.

Összességében megérte ráfordulnom végre Stephen King munkásságára, ha nem egészen olyan is volt, mint vártam, azért tetszett. Biztos vagyok benne, hogy fogok még tőle olvasni.

Kinek ajánlom? Kisvárosi lakóknak, türelmes embereknek, akik nem várnak azonnal vért meg beleket, mert a könyv első felével nem lesznek megelégedve.

Kinek nem ajánlom? -

Cselekmény, történetvezetés: 10/8

Stílus: 10/9

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/9

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Számos borítóval jelent meg, a magyarok mindegyike eléggé retró, szóval azok nem nagyon tetszenek. Az angolok között se találtam jobb borítót. :D

Kedvenc szereplők: (1) Alan (2) Norris (3) Polly (4) Brian (5) Nettie

Kedvenc jelenetek: (1) a vége (2) Alan kikérdezi Seant a kórházban (3) Brian öngyilkossága (4) Polly a nagynénjével álmodik (5) Norris majdnem felakasztja magát

Mélypont: Brian anyját én ütöttem volna agyon lapáttal, amikor a polgármester kinyírja a feleségét, amikor Alan majdnem elcsábul

Kedvenc ötlet: -