Az emlékek őre - a film

(Filmszemle)

Régi álmom volt, hogy ezt a könyvet majd egyszer megfilmesítik, egész pontosan azóta vártam rá, amióta tíz évesen először olvastam a regényt. Ahogy azonban közeledett a premier dátuma, megdöbbenve tapasztaltam milyen sárdobálás indult meg az interneten, hogy ez a film mekkora egy szar lesz, mert idősebb a főszereplő, meg tele van undorító klisékkel és úgy egyáltalán, fuj. Próbáltam nem meghallani a hangokat, mert én akkor is optimista akartam lenni a filmmel kapcsolatban, és végül beültem a moziba, hogy magamnak alkothassak véleményt.

Jonas egy olyan társadalomban nőtt fel, ahol az emberek boldogan, békében és biztonságban élnek. Ismeretlen fogalom a szegénység, a fájdalom vagy a háború, a lakók élete pedig szigorúan szabályozott, hogy ez így is maradjon. A fiú és két barátja a történet kezdetén lépnek a felnőttkorba, amikor is a közösség elöljáróitól megkapják azt a munkát, amit egész életükben végezniük kell. Jonas kicsit más mint a többiek, túlságosan kíváncsi gyerek, és némi félelemmel várja a jövőbeli hivatását. Mint kiderül, őt egy nagyon különleges feladatra szánták: ő lesz a következő Őrző, akinek dolga, hogy magába zárja a régi világ emlékeit, nehogy az, amit belőle tanulhatnak, teljesen feledésbe merüljön. Azonban egy letűnt világ megismerése embert próbálóbb élmény Jonas számára, mint azt bárki is gondolta volna, ugyanis a hatására elkezdi megkérdőjelezni, vajon tényleg annyira jó-e a társadalom, amiben él.

Nem állítom, hogy ez egy nagyon könyvhű feldolgozás lenne. Maga az írónő is elismerte, hogy a regény cselekménye változtatások nélkül nem alkalmas filmvászonra adaptáláshoz. Ennek ellenére mégis azt hiszem, a történet lényegének sikerült átvészelnie a feldolgozás folyamatát. Nem emlékszem olyan igazán fontos jelenetre, amit kihagytak volna, talán csak az emlékekből mutattak egy kicsit kevesebbet, de inkább a másik véglet volt jellemző, hogy betoldottak részeket, amik a könyvben nem voltak benne, ezek azonban számomra jól harmonizáltak a nagy egésszel. A vége kifejezetten akciódúsabbra sikerült, mint a regény vége, abban is volt feszültség, de közel sem ennyi. Mégsem esett át a film a ló túloldalára: nem vált erőszaktengerré, végig megmaradt az ártatlan önmagának, ami az érzelmeinken és az intellektusunkon keresztül akart nekünk mondani valamit, nem két vödör arcunkba löttyintett művérrel.

Amiért a legtöbb rajongói halálhörgés hangzott el a film előtt, az az a tény volt, hogy a főszereplőt idősebbnek mutatja a feldolgozás. Én sem örültem, hogy a tizenkét éves Jonas szerepére sikeresen a huszonnégy éves Brenton Twaitheset castingolták, de megnézve a filmet már nem bánom. Én eleve idősebbnek képzeltem Jonast a tényleges életkoránál, mert annyira felnőttesen viselkedett. Ráadásul Brenton minden tőle telhetőt megtett, hogy élvezzük ezt az egészet: bájos volt, szerethető, és olyan gyermeki ártatlansággal csodálkozott rá a világra, mintha most látná először. Nekem nagyon tetszett a játéka.

A kibővített cselekmény miatt a film viszonylag sok játékidőt szán a mellékszereplőknek, ami szerintem szintén nagyon jó dolog volt. Fiona és Asher karakterére különösen sok energiát fordítottak ahhoz képest, hogy nagyjából mindkettejüknek csak a nevét tudtuk a könyvben. Fiona lett ugyebár a romantikus érdeklődés a filmben... nem, ne picsogjatok, a regényben is benne volt ez, épp csak egy lépéssel mentek tovább. Mégsem utáltam ezt az egészet és nem tűnt erőltetettnek, mert ízlésesen, visszafogottan csinálták, és mert, őszintén, Fiona egy érdekes karakter volt. Szerettem nézni, ahogy Jonas bevonta őt a világába, és ahogy minderre reagált. Asher is egy élettel teli, kerek személyiség lett a történetben, nagyon érdekes volt a dilemmája, ahogy a hűség és a kötelesség között ingadozott.

Meryl Streepet itt első ránézésre nem értettem. Mármint... van egy főgonosz a filmben, akkor most harcolni fognak? De az elöljáró karaktere jóval összetettebb volt annál, mint hogy simán csak gonosz legyen: inkább jó szándékúnak tűnt, ám korlátoltnak. És az meg külön tetszett, hogy a Jeff Bridges alakította Őrzővel csaptak össze, nem is Jonassal (aki, csak úgy megjegyezném, szintén fantasztikus). Jonas élére vasalt kis családegysége is remekül működött, ránéztél a tökéletesre polírozott kis pofájukra, és szaladtál volna ki a világból szíved szerint. Az anyának nagyjából más mondata sincs a filmben, mint hogy „Fogalmazz precízen!”, de ez hosszú távon épp elég kiborító.

Ami még jó nagyon, az a megvalósítás. Mindig is rendkívül izgalmasnak gondoltam annak a lehetőségét, hogy Jonas nem látja a színeket, és a film szerintem kihozta ebből a maximumot amikor fekete-fehérből indított, és ugyanolyan apránként kezdte mutatni a színeket, ahogy a főhősünk megtanulta felismerni őket. Ezen kívül nekem személy szerint nagyon tetszett a közösség futurisztikus kinézete, ez a steril, hideg-rideg világ jól passzolt az elképzeléseimhez. Az is jó ötlet volt, hogy az emlékeket ezzel szemben úgy ábrázolták mintha szemcsés régi filmre vették volna fel őket. A soundtrack hol kellemes, hol megfelelően fenyegető, ezen kívül pedig az új divatnak megfelelően kaptunk egy kísérőalbumot is persze, amin többek között a One Republic biztosít nótákat arra az esetre, ha vágynánk egy kis filmhez kapcsolódó zenei csemegére.

Határozottan meglepődtem viszont azon, hogy mennyire hatott az érzelmeimre a film. Nem gondoltam, hogy ilyen zsigeri élmény lesz néhány pontja, de könnybe lábadt rajta a szemem, kétszer is. Megható volt Jonas és Gabe, illetve Jonas és az Őrző kapcsolata. A végén pedig Jonas szökésénél van egy olyan jelenet, ami a könyvben nem volt benne, de szerintem fantasztikus, mert tele van feszültséggel, és nagyon jól kiáll a történet üzenete mellett.

És elsősorban ezért gondolom, hogy ez egy jó adaptáció, mert tökéletesen tiszteletben tartja a könyv üzenetét, sőt, sikerrel át is adja azt. Az emlékek őre lényege nem az, hogy a főszereplő most hány éves és megcsókolta-e a lányt, aki tetszett neki, ezek teljesen apróságok. A fontos dolog az a humanista világszemlélet, amivel kiáll az emberi érzések és kapcsolatok fontossága mellett. Hogy elmondja, a jó dolgokért igenis szembe kell néznünk azzal, hogy lesz rossz is a világban, nem tarthatjuk meg csak az egyiket. Hogy mind esendők és gyengék vagyunk, és sokszor hibázunk, de ugyanakkor tudunk erősek, bátrak, szeretettel teliek is lenni.

Ajánlom mindenkinek ezt a filmet, mert bár a könyv rajongói közül sokan utálták, én szintén rajongója vagyok a könyvnek, és nem értem, mi volt a problémájuk. :D Szóval szerintem nézzétek meg, mert megérdemli, és olyan jó lenne, ha mernének bevállalni a filmstúdiók olyan történeteket is, ahol a hangsúly nem az akción van.

10/10 pont

"Holnap egyedül az változik meg, hogy mit teszünk.
Az nem, hogy kik vagyunk."