Az örökkévalóság rövidsége

 John Green – The Fault In Our Stars (Rossz csillagzat)

(Könyvkuckó)

„There are infinites bigger than other infinites.” – Minden végtelennél van nagyobb végtelen.

Hazel Grace egy orvosi csoda. Tizenhárom évesen pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták, ami hamarosan átterjedt a tüdejére, és amibe határozottam bele kellett volna már halnia, de bekerült egy gyógyszerkísérletbe, a szer pedig megállította a tumorjai növekedését és megmentette az életét... egyelőre. Hazel a történet idején már tizennyolc éves, angol irodalmat tanul az egyetemen, de a mindennapjait nagyrészt még mindig a betegség tölti ki, aminek ikonikus bizonyítéka a gyenge légzését támogató oxigéntartály, ezt mindenhová magával kell hurcolnia.

A lány a rákos gyerekek terápiás csoportjában ismerkedik meg Augustus Watersszel. A tizenhét éves fiú másfél éve tünetmentes osteoszarkómás, amiért összességében nem volt olyan nagy ár, hogy elvesztette az egyik lábát. Gus jóképű, okos, vicces, és – ami a legfurább – tetszik neki Hazel. Az érzés kölcsönös, a lány azonban úgy érzi, nincs joga elfogadni Gus szerelmét, hiszen valószínűleg hamarosan meghal, ennek pedig nem akarja őt kitenni. De a fiú olyat ajánl föl neki, amire nem tud nemet mondani: Augustus a saját magának járó rákos gyerekek kívánságából el akarja vinni őt Amszterdamba, ahol találkozhatnak Hazel kedvenc regényének írójával, és megkérdezhetik tőle: mi történik a könyv szereplőivel az utolsó oldal után?

“The world is not a wish-granting factory.” – Az élet nem kívánságműsor.

Oké, szóval hol is kezdjem... talán ott, hogy nekünk van már John Greennel közös előéletünk, mindkét magyarul megjelent könyvét olvastam. Az Alaska nyomában nekem iszonyatosan tetszett, nagyon mélyen megérintett és elgondolkodtatott. A Katherine a köbönt is élveztem, de az igazából nem volt semmi különös, csak egy kellemes kis romantikus regény.

De ez a könyv, ez... ez a könyv az a fajta könyv, amit olvasás közben legalább háromszor falhoz vágnál szíved szerint, de csak azon kapod magad, hogy negyedszer is visszamászott a kezedbe, és a végén még te köszönöd meg neki, hogy érzelmileg megnyomorgatott. Épp ezért akartam várni a bejegyzéssel, hogy egy kicsit lenyugodjak, de nem vagyok rá képes, úgyhogy inkább gyorsan kiírom magamból, hátha az segít feldolgozni az élményt.

Sokat gondolkodtam rajta, miért is volt rám olyan nagy hatással a regény, hogy nem tudtam tőle aludni, és napokig gyomorgörccsel feküdtem-keltem. Nem csak azért, mert nekem is volt rákos megbetegedés a családomban, ismerősi körömben, szerencsére vagy régen volt, vagy nem annyira közeli hozzátartozót érintett. Inkább arra jutottam, hogy azért, mert amiket a szereplők feszegetnek, azok az emberi élet általános egzisztenciális kérdései, amik akkor is fel-felmerülnek bennünk, ha épp nem haldoklunk. Például: mi az élet értelme? Hagyunk-e valamilyen nyomot magunk után? Ha igen, akkor jó lesz vagy rossz? Mi vár ránk az élet után? Mennyire kell másokért élnünk, mennyire kényszeríthetünk másokat arra, hogy értünk éljenek? Miért történnek rossz dolgok az ember életében? És ehhez hasonlók.

Persze, szerepet játszott a teljes berántásomban az is, hogy szinte tökéletesen azonosulni tudtam a főszereplőkkel, hiszen, ha elképzelem, én hogy érezném magamat a helyzetükben, pontosan ugyanazok a dolgok járnak a fejemben, mint amiket ők is megfogalmaztak. Ahhoz képest, hogy férfi az író, a női szemszög egyáltalán nem hat hiteltelennek, bár Hazel nem egészen átlagos csaj, de akkor sem. Agustus pedig ilyen kis tökéletes (féllábú) álompasinak tűnhet a fülszöveg alapján, de nem az, inkább sokszor nagyon fura a millió rögeszméjével, de azért összességében meglehetősen szerethető karakter.

Sokan kritizálják John Green karaktereit, hogy minden regényében ugyanazokat a sablonokat rántja elő, de nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Viszont akad valami a szereplőiben, ami nagyon megfog: az átlag feletti intelligenciájuk. Nagyon kevés író tud és mer ilyen főszereplő(ke)t választani, anélkül, hogy szembeállítaná az átlagos emberekkel, mintha csak ez lenne a normális. Ez pedig nekem nagyon imponáló, és mindig is az lesz.

A két főszereplő kálváriája (hé, nem számítotok rá, hogy ez egy boldog történet lesz, ugye?) pedig remekül kiegészül a mellékszereplőkével. Gondolok itt elsősorban Hazel szüleire, Isaacre, meg Peter van Houtenre. Az egész egyveleg pedig valahogy annyira reális és személyes lesz, ami tökéletesen ellenpontozza a cselekmény nagy hátrányát: a kiszámíthatóságát.

Ezt példázza Hazel és Augustus kedvenc regénye is, ami az An Imperial Affliction (ezt elég nehéz fordítani, talán Méltóság a szenvedésben) címet viseli, és egy leukémiás lány utolsó hónapjainak története. Ez a regény teljes mértékben fiktív... ez először nem egészen nyilvánvaló, mert John Green olyan alaposan felépítette, hogy akár lehetne is létező irodalmi alkotás, de amikor már ott tartanak, hogy találkoznak az íróval Amszterdamban, akkor elég valószínű, hogy nem az. Mégis, a belőle származó idézetek annyira jók és hihetőek, hogy önmagában is szívesen elolvasnám. A szereplőink számára pedig (szerintem) azért bír ilyen jelentőséggel, mert azonosulni tudnak a főhőssel, és látni akarják, hogy igenis lesz élet az ő valószínűsíthető haláluk után is.

„You don't get to choose if you get hurt in this world...but you do have some say in who hurts you.” – Nem választhatsz, hogy megsérülsz-e valaha ebben az életben, de arról dönthetsz, kinek hagyod, hogy megsebezzen.

Ja igen és Amszterdam, Amszterdam, ó, Amszterdam! Nem tudom, mondtam-e már, mennyire pozitív pont nálam, ha olyan külföldi helyszínen játszódik a könyv, ahol jártam, Amszterdam pedig történetesen az egyik legkedvesebb városom. A regény tökéletesen elkapja a hangulatát, teljesen oda tudtam képzelni magam a helyszínekre, ebben persze az is segített, hogy Green két hónapig a városban dolgozott a könyvén, a mázlista.

Szóval ez egy viszonylag egyszerű cselekményű regény, ami sok teret hagy a szereplők gondolatainak, és ez pont jó így. Felmerül például, hogy lehet-e egyáltalán védekezni az elmúlás ellen, és az ember rávágná, hogy persze, ha valaki híres, akkor nem fogják elfelejteni, de a regény után az az érzésem, hogy csak annyi a különbség az én holnapután esetleg bekövetkező halálom meg a pár napja elhunyt Bud Spencer halála között, hogy az ő üzenőfalára ezerszer, tízezerszer annyian írnak semmitmondó üzeneteket, mint tennék az enyémre. De valójában úgyis az az öt-tíz ember számít igazán, akiknek annyira fáj az elvesztésünk, hogy a közhelyek nem tudják kifejezni. Akik a temetésünkön sem fognak őszinte gyászbeszédet tartani, mert az az élőknek van, nem a holtaknak.

És persze előjött bennem a kérdés, hogy mennyi értelme van hiányolnom a rákban meghalt hölgyet a szomszéd utcából, akit alig ismertem, és épp ezért senkinek sem mondtam még el, hogy minden egyes alkalommal, amikor ránézek a házukra, eszembe jut, hogy a világ egy kis részlete valahogy mérhetetlenül félresiklott a halálától, és érzem a hiányát, bár tényleg szinte csak néhányszor találkoztunk?

„Az írás nem támaszt fel. Az írás csak temet.”

Akkora rakás gondolat van a könyvben életről, halálról, szerelemről, szülő-gyerek kapcsolatról, hogy az az érzésem, csak átrobogtam rajta, és a felét sem fogtam fel a mondanivalójának (ami egy fiataloknak szánt regény esetében iszonyú nagy dolog ám!). Persze sokszor nem mond egyértelműen semmit, inkább kérdéseket tesz fel, ami pont jó így. Mert igen, én is hiszek a Valami létezésében (szigorúan nagy V-vel), de ettől még nem lenne tisztem egy regényben úgy kardoskodni mellette, hogy ez az egyetlen létező értékrend és igazság.

Mindazonáltal nem ugranék fejest azonnal az újraolvasásba, mert ez a könyv érzelmileg határozottam megterhelő élmény volt. Igen, úgy is, hogy fel voltam készülve rá, milyen szomorú regény is lesz ez tulajdonképpen, és én bírom, sőt szeretem is az ilyesmit. De már az idézetektől (amikből még rengeteg jót tudnék találni) visszajön az a sok érzés, ami kavargott bennem olvasás közben, és el kell halványodnia ennek az élménynek, hogy tiszta fejjel át tudjam gondolni ezt még egyszer.

Mégis az a véleményem, hogy Green maradjon ezeknél az alapvetően komoly könyveknél, kevés humorral megtűzdelve (amiből itt is akadt bőséggel, bár néha eléggé morbid volt, de ez kellett), ne menjen át teljesen súlytalan romantikába, mert az nem áll jól neki. Remélem, mihamarabb megjelenik ez a regénye is magyarul, meg a Paper Towns is, amit még nem sikerült felkajtatnom.

“But it is the nature of stars to cross, and never was Shakespeare more wrong than when he has Cassius note, ‘The fault, dear Brutus, is not in our stars / But in ourselves.” – De a csillagoknak szokásuk rosszul találkozni, és Shakespeare még sosem tévedett akkorát, mint amikor Cassius szájába adta: „Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, /Hanem magunkban, kik megbókolunk.

Kinek ajánlom? Aki szereti az elgondolkodtató, szomorú realista regényeket.

Kinek nem ajánlom? Tizenhat éven alattiak, és személyes érintettségűek lehet, túlságosan megrázónak vagy visszataszítónak fogják találni bizonyos részeit. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy utóbbiak esetleg felháborodnak azon, amikor a szereplők a saját nyomorúságukon viccelődnek.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/10*

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/10*

Összesen: 10/10*

Egyéb (spoileres):

Én ezt most nem bírom végiggondolni, sajnálom... csak annyit mondanék, hogy a borító szörnyű, ez alapján nem nagy gusztusom támadna elolvasni, remélem, kiadják valami normálisabbal is, mint ez az óvodásrajz.

Évösszefoglaló 2012.

És ím, véget ért a 2012. év is, amiben nem következett be a világvége, viszont jó sok könyvet olvastam. :D Szám szerint ugyan csak 49 kötet került terítékre (mangákkal együtt), viszont oldalra a molyos számító szerint 15.282 fogyott, ami nem rossz. :) Ami azt jelenti, hogy hetente 0.93 könyvet és  293 oldalt tudtam elolvasni.

Beszerzési forrásaimat tekintve 10 könyv (20%) került hozzám könyvtárból, 3-at kaptam kölcsön (6%), a többi 36 (74%) saját vagy családi tulajdon. Az olvasott könyveim között 9 (18%) e-könyv volt, aminek javarészét már a saját e-könyvolvasómon követtem el. :) Az olvasott kötetek közül 14 (28%) angol nyelvű volt. Az idén általam olvasott könyvek közül 18 (37%) büszkélkedhet női szerzővel, tehát tavalyhoz képest javult az arány. Viszont a magyar szerzők aránya sajnos nem javult: 4 általam olvasott könyv született hazánk fia tollából (8%).

Tehát összességében véve sikerült növelnem az angol eredetik arányát, a magyar szerzőkét viszont nem... majd jövőre.

A 2012-es évben sikerült 14 sorozatot elkezdenem, 3-at folytatnom, és egyet sem fejeztem be sajnálatos módon. XD Erősen nőtt az általam követett sorozatok száma.

Blogtörténeti szempontból jelentős, hogy kapcsolatba léptem a Geopen Kiadótól, akiktől megkaptam életem első recenziós példányát! :) Még egyszer köszönöm.

És jöjjenek a toplisták és díjak.

TOP 10 legjobb könyv

Mint kiderült, sok jó könyvet olvastam az idén, és egyáltalán nem vagyok biztos a konkrét sorrendben, de körülbelül ez lenne:

1. Courtney Summers – This Is Not a Test

Annyi rengeteg jó könyvet olvastam ebben az évben, ez mégis kiemelkedik talán közülük. Szerettem a nyomasztó hangulatát, a stílusát, az összes karakter iszonyúan érdekelt, a konfliktusaik pazarul fel voltak építve, szóval úgy tetszett ez a könyv, ahogy volt.

2. Joseph Heller – A 22-es csapdája

Egyébként is nagyon szeretem a háborús regényeket, és nagyon nem bántam meg, hogy apám unszolására elolvastam ezt a könyvet. Bár a cselekmény kissé követhetetlen, de olyan tökéletes görbe tükre a háborúnak, az amerikai társadalomnak, az emberi természetnek, hogy az valami hihetetlen.

3. Julianna Baggott – Tiszták

Hú, de előkelő helyen végeztek idén a posztapokaliptikusok. :D Ebben a könyvben a lendületes történetvezetése, a kiválóan kidolgozott, szerethető szereplői, meg a jó kis érfelvágós hangulata fogott meg.

4. Rob Thurman – Éjvilág

Nagyon dinamikus és fiatalos urban fantasy, igazi véráztatta családi tragédia, aminek nagyon örülök, hogy sorozat, mert akárhány részt el tudnék olvasni belőle.

5. George Orwell – 1984

Egy ideje már kíváncsi voltam a kedvenc műfajom, a disztópia ősapjára, és nagyon nem csalódtam. Gyomorforgatóan nyomasztó, minden emberi erőfeszítés mélységesen értelmetlen benne, és ez olyan jóóó. :D

6. Maats Strandberg, Sara B. Elfgren – A kör

Nem egy egyszerű középsulis boszorkánysztori, az biztos. Foglalkozik az öngyilkossággal, evészavarokkal és még sok más emberi problémával, a lányokban pedig szerintem sok kamasz találhat tükröt saját magához.

7. Carlos Ruiz Zafón – Angyali játszma

Nagyon örülök, hogy folytatta az író A szél árnyékát, mert ebben a kötetben még több sötétséget, izgalmat és drámát találtam, mint az elsőben, ráadásul igen nehezen lehetett elválogatni a valóságot a képzelet játékától.

8. James Dashner – Az útvesztő

Ez a könyv az izgalmakkal, kalandokkal és érdekes szereplőkkel ragadott magával, amik egy remek, különleges alapötlet kibontásában segítettek.

9. Marissa Meyer – Cinder

Nagyon belopta magát a szívembe ez a sorozatkezdő kötet, a remek világkidolgozásával, ötletességével és szerethető karaktereivel. Bár nem szeretem a feldolgozásokat, de ez a Hamupipőke-átirat szuper. Alig várom a folytatást!

10. Cressida Cowell – How To Train Your Dragon

Bár ez egy gyerekmese, de imádom a főszereplőt, és olyan szuper, eredeti módon gondolja újra a sárkánymítoszt, ami nekem nagyon tetszett.

TOP 3 legrosszabb könyv

1. Cecelia Ahern – Ajándék

Unalmas volt, semmi értelmes sem találtam benne, és utáltam minden szereplőjét. Sajnálom a fákat, amiket erre a könyvre pazaroltak.

2. Jane Austen – Értelem és érzelem

Hasonló, mint az előző, de talán egy árnyalattal kevésbé utáltam. Legszívesebben elküldtem volna az összes nyafka úri kisasszonyt szenet lapátolni egy hónapra, hogy tudják becsülni az életet.

3. Lissa Price – A testbérlők

Ez a könyv legalább helyenként érdekes bírt lenni, bár a világkidolgozás elég gyérre sikerült, és az univerzum legirritálóbb női főhőséhez lehetett szerencsém... és nem, a mellékszereplők nagy része sem volt jobb.

Egyéb díjak:

Legnagyobb pozitív csalódás: Perfect Chemistry – Sokáig nem mertem elolvasni, mert azt hittem, hogy egy ilyen nyálas kis romantikus izé lesz, és utálni fogom, de végül nagyon élveztem.

Az év kedvenc komoly témája: a rák - Korunk népbetegsége, szóval annyira nem nagy csoda, hogy foglalkozik ezzel jópár könyv, de idén sikerült többet is kifognom.

Az év kedvenc műfaja: a fantasy - Sikerült végre úgy igazából megismerkednem az urban fantasyvel az Éjvilágnak köszönhetően, valamint a high-fantasyk közül is kijutott néhány jó idén.

Kedvenc női főszereplő: Idén egész sok vállalható női főhős akadt az általam olvasott könyvekben. Első helyen talán Jennát emelném ki Az imádott Jenna Foxból, mert hát olyan érdekes személyisége van, hogy az simán elvitt egy egész regényt. A második helyre került a szívemben Cinder, az azonos című könyv főhőse, aki vagány, jó a humora, és kiborg. :D Harmadik helyen végzett Minoo A körből, aki nem annyira vagány, inkább az eszével hódít, komoly és szimpatikus gondolkodású lány.

Legrosszabb női főhős: Callie A testbérlőkből... legszívesebben kinyírtam volna, hogy ne szenvedjen tovább. Úúúúútáltam.

Kedvenc férfi főszereplő: Hiccup (Hablaty) a How To Train Your Dragonből végzett az első helyen, azért, mert képviseli azt, hogy nem kell erősnek és erőszakosnak lenni ahhoz, hogy igazi vezető legyen az ember. Cal és Niko Leandros a második helyen az Éjvilágból, köztük nem tudok dönteni, úgyis ilyen egységben vannak jelen az agyamban. A harmadik helyre tenném Kait a Cinderből. :)

Legrosszabb férfi főhős: Lou Stuffern az Ajándékból. A történet elején egy gennyláda volt, és bár elvileg a történet a jellemfejlődéséről szólt volna, semmivel sem lett jobb ember a végére.

Kedvenc női mellékszereplő: Mrs. Peterson a Perfect Chemistryből. Ha valaha tanár lennék, ilyen elhivatott szeretnék lenni.

Kedvenc férfi mellékszereplő: Jesse A nővérem húgából. Nagyon érdekes karakter volt, legszívesebben talán a róla szóló részeket olvastam a könyvben.

Kedvenc párosítás: Pressia/Bradwell a Tisztákból. Bár sok szimpatikus pár volt, de szerintem nekik szurkoltam a legjobban.

Az év kedvenc állatszereplője: A sárkányok ide számítanak? :D Ha igen, akkor Toothless (Fogatlan) a győztes a How To Train Your Dragonből, aki egy önző, kiszámíthatatlan kis dög, ennek ellenére imádnivaló. Ha maradunk a létező állatfajoknál, akkor Tybalt, a macska a befutó a Vérbe öltözött Annából... mert több esze van, mint az egész szereplőgárdának együttvéve.

Az év kedvenc humoros könyve: A 22-es csapdája. Nem mindenkinél működik ez a fajta humor, de nálam nagyon, ráadásul ennek a könyvnek a viccessége mellett mondanivalója is van.

Az év legjobb írója: Marissa Meyer, a Cinder szerzője, aki nemcsak, hogy debütáló fiatal szerzőként olyat tett le az asztalra, amire nyugodtan büszke lehet, de a remek kis blogja azt is elérte, hogy emberként is érdeklődjek iránta, ne csak a könyveit nézzem, mint ahogy általában szoktam.

Az év legrosszabb írója: Cecelia Ahern, aki az Ajándék című könyvével elérte, hogy immár egészen biztos legyek benne: soha többé nem akarok olvasni tőle semmit. Még ha az ötletei jók is, tisztességesen megírni akkor sem tudja őket, és mélyen sajnálom, hogy két könyvig eltartott, mire erre rájöttem.

Az év legszebb borítója: A kör magyar borítója (ami az egyik eredeti is volt), ami, bár elég kevés színt használt, de mégis gyönyörű, és ha az ember többször is megnézi a regény olvasása közben, egyre inkább érti, mire is utalnak a különböző kis részletek.

Az év legszebb kivitelű könyve: A hobbit, amit egyedülálló módon szövegkritikai kiadásban olvastam, tele volt illusztrációkkal.

Az év legjobb feldolgozása: Ööö... ugyan, kit álltatok? Hát persze, hogy Az Éhezők Viadala! :D Könyvhű volt, izgalmas, látványos, már nagyon várom a folytatást.

Könyvmolypárbaj – múlt és jövő

Hosszú idő után ismét jelenkezem. Jó párszor nekiálltam a bejegyzésírásnak, de mindig elakadtam. Kissé el vagyok havazva így a végzős évben, na. :(

Végül is sikerült befejeznem a Könyvmolypárbajt. Az olvasások miatt nem izgultam, de egy kissé aggodalmaskodtam amiatt, hogy nem tudom majd időben megírni az olvasónaplókat. A jó hír, hogy újra lesz Párbaj, és újra neveztem. :D Úgyhogy álljon itt most egy értékelés az előző párbajról, és a következő évi lista.

A részvételem időtartama: 2011 március-szeptember

                                                                                      

1. A kedvenc könyvem:

No, ilyet nehéz választani, mivel annyira széles spektrumból válogattam a könyveket, hogy igazán nem egyszerű őket összehasonlítani, majdnem mindegyiket szerettem a maga módján. Mégis, a legjobban talán A burok tetszett, az foglalkoztatott leginkább.

2. A legrövidebb idő alatt elolvasott könyv

A legyek ura, öt nap alatt faltam be. Hasonló idő alatt végeztem ki az Ötnegyed narancsot, illetve a Piszkos Fredet.

3. A leghosszabb idő alatt elolvasott könyv

A Fracia história. Annak ellenére, hogy tetszett, és nem is volt olyan nagyon hosszú, 3(!) hétig olvastam.

4.  A kedvenc főszereplő

Pierre (Francia história). Olyan kis izgalmas hős, nagyon szimpatikus. :)

5. A legjobb világ

A burok. Szerintem ez volt a legjobb dolog az egész könyvben.

6. A legszebb leírások

A legyek ura. Volt benne pár olyan leírás, hogy hű. :D

7. A legnehezebb nyelvezet

Szintén az előző. Nyilván azért is viselt meg ennyire, mert angolul volt, de egyébként is eléggé szerette Golding a bonyolult mondatokat.

8. A legnagyobb csalódás

A suttogó. Az okokat már kifejtettem. Nagyon nem tetszett.

9. A legszórakoztatóbb könyv

Hát naná, hogy a Piszkos Fred, a kapitány! Mi más? :D

10. A legelgondolkodtatóbb könyv

A Zahír. Mondjuk Coelhótól ez elvárható.

Arányok:

1. Magyar – külföldi

            1 – 6 (van hová fejlődni)

2. Női író-férfi író

            2 - 5

3. Szórakoztató irodalom – szépirodalom

            3 – 4 (Kb.)

És akkor jöjjön a következő év listája. Bátor leszek, és bevállalom a tízet, talán menni fog.

1. Daniel Keyes: Az ötödik Sally

Nagyon szerettem az írótól a Virágot Algernonnak című könyvét, de erről a regényéről már sokkal régebb óta hallok nagyon jókat. Már igencsak kíváncsi vagyok rá.

2. John Green: Alaska nyomában

Hirtelen felindulásból hoztam ki a könyvtárból ezt a könyvet, főleg azért, mert annyira meglepődtem, hogy egyáltalán ott találom. :D Mindenesetre akkor már el is fogom olvasni.

3. Szerb Antal: A Pendragon legenda

Az Utas és holdvilág óta tervezem újabb Szerb Antal-könyvek elolvasását, őkelme meg kéznél van. :)

4. Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Múlt karácsonyra kaptam ezt a könyvet, már nagyon ideje lenne elolvasni. XD

5. Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

A szél árnyéka után tudtam, hogy ez nekem kell. És ha már megszereztem, el is kéne olvasni.

6. Joseph Heller: A 22-es csapdája

Kevés könyvről hallottam ennyit kiskoromban, mint erről, lévén édesapám régesrégi kedvence. Mivel hamarosan tanuljuk a második világháborút történelemből, már nekem is meglesz az ismeretem ahhoz, hogy megértsem a könyvet, így nem is várok tovább az olvasással. :)

7. Ken Follet: A katedrális

Szintén szülői ajánlásra vettem be a listába, meg azért, mert végignéztem a belőle készült filmsorozatot, és nagyon tetszett. Akkor a könyv sem lehet olyan rossz, csak nagyon-nagyon hosszú.

8. Jodie Picoult: A nővérem húga

Be akartam rakni olyan könyveket is, amik csak e-bookban vannak meg nekem, és ez tökéletesnek tűnt, mivel már régóta fenem rá a fogam.

9. Allie Condie: Matched

Angolul és e-könyvben fogom olvasni ezt a mostanság nagyon népszerű YA-regényt. Kíváncsi vagyok. Disztópiából meg sosem elég. :D

10. Meg Cabot: The Guy Next Door

Angol eredetiben állok neki a könyvnek, hát kíváncsi vagyok, így a műfaj alapján nem nagyon fog bejönni, kell hozzá a bíztatás.