Hormontúltengéses angyalok háborúja

Courtney Allison Moulton – Wings of the Wicked (Démonszárnyak) - Angelfire 2.

(Könyvkuckó)

FIGYELEM! Ez a bejegyzés egy sorozat második részéről, ezért szükségszerűen SPOILEREKET tartalmaz az előző részre vonatkozólag, aminek kritikáját ITT találod.

Megvan az az érzés, amikor elolvasol egy könyvet, és nagyon tetszik, de valamiért egy ideig nem került a kezedbe a folytatás, és mire megkaparintod, már többé-kevésbé kiábrándulsz belőle, nem is igazán érted, mit ettél rajta annyira régebben? Na, hát nekem most ilyen élmény volt ez a könyv.

Ellie magányosabbnak érzi magát, mint valaha, amióta kiderült, hogy a preliátorság azt jelenti, ő igazából Gábriel arkangyal emberi testbe kényszerítve. Mivel ez az aprócska hír (meg Mihály arkangyal nemtetszése) derékba törte bimbózó románcukat Willel, így állandóan összevissza kell hazudoznia mindenkinek, hogy miért tölt el még mindig annyi időt az angyal fiúval, ha egyszer szakítottak. Mert azt nyilván nem mondhatja el, hogy éjszakánként démonokat kaszabolnak és a gonosz tervét próbálják meghiúsítani. Időközben felbukkan Will néhány régi barátja, akik segítenek őrködni meg nyomozni, de a jelenlétükből legalább annyi kár származik, mint haszon. A tétek egyre nagyobbak és Ellie számára egyre nehezebb, hogy egyensúlyozzon a normális emberi élete meg a küldetése között.

Na jó... ez a könyv egy szóban összefoglalva katasztrofális. Hogy miért? Mert alig csinának valamit a főszereplőink, azért! Történnek velük dolgok, persze, de azok többnyire úgy, hogy felbukkan egy-egy főgonosz és eldicsekszi, hogy milyen okosságokat sikerült kitalálnia, amíg a főszereplőink, akiknek kezében a bolygó sorsa... nos, ők el voltak foglalva a szerelmi szálak körüli nyűglődéssel, meg a partizással. MI? MIÉRT? HOGYAN? Én értem, hogy Ellie számára nagyon fontos az embersége megőrzése, de akkor is, néha úgy érzem, én vagyok ez egyetlen, akit érdekel errefelé, hogy jön az apokalipszis. Az meg már csak hab a tortán, hogy ráadásul a történet még baromi kiszámítható is, a kötet legnagyobb csavarját már az előző rész közepén kitaláltam.

Úgy érzem, az a könyv legnagyobb problémája, hogy lehetne ez egy nagyon komoly, drámai történet, csak az írónő nem meri megírni, talán mert túl fiatal meg kezdő, talán másért. A gond Ellie jellemében csúcsosodik ki: míg az első könyvben tök szimpatikusnak láttam lányt, hiszen jól kezelte az életébe frissen beütő természetfeletti kihívásait, a második kötetben ő lett a legsötétebb, legönzőbb lény az univerzumban. Bastian sereget gyűjt? Sebaj, minket jobban érdekel, hogy Will vajon lefeküdt-e az elmúlt párszáz évben valaha azzal az angyal csajjal, aki itt sertepertél. Kiderül, hogy megszerezték a gonoszok az ereklyét, amivel közelebb kerültek a világuralomhoz? Nem baj, elmegyek egy partiba és részegen majdnem hagyom magam megerőszakolni, hátha Will féltékeny lesz, és mégiscsak összejön velem. Nekem meghal valakim? Agonizálok hetekig. Willnek meghal valakije? Két nap után otthagyom, mert nem bírom nézni a fájdalmát. HOGY LEHETSZ ILYEN, ÁÁÁ!

A szereplőgárda (nagyon ciki, ha valamelyikről nem tudom, ki lehet?

Az az egy mákom, hogy nem csak Ellie-ből áll a szereplőgárda, a többiek azért képviselnek némi értelmet. Will még mindig kifejezetten jó karakter, bár eléggé az Ellie-hez fűződő viszonya definiálta eddig, de ebben a kötetben egy kicsit elkezd élni, és látjuk más szerepekben, illetve kiderül a múltjáról egy s más. Az új pozitív mellékszereplőkben is kellemesen csalódtam, Marcus és Ava is mindketten szórakoztatóak a maguk módján, és jól lazítják azokat a vészterhes időket, amikor túl sokáig kéne elviselnem az apokaliptikus főszereplőt (főleg Ava amikor beszól neki). A nagymama karaktere tetszett még, ő okozott egy meglepetést, ami amúgy a könyv többi részére nemigen volt jellemző. És azt kell mondjam, Nathaniel meg Laurel párosa is kifejezetten... szép, szerettem róluk olvasni.

Az első kötet elolvasása után az írónő oldalán bóklászva nem értettem, miért van Cadanről ugyanolyan rajz, mint a főszereplőkről, mert egyáltalán nem tűnt jelentős szereplőnek. Ebben a kötetben kiderül, hogy miért fontos, és azt kell mondjam, ha nem bénázna annyit az írónő, ő lenne a kedvenc karakterem. Nagyon tetszik az ötlet, hogy egy alapvetően gonosz oldalra született szereplő rájön, mégse lesz olyan jó buli ez a világvége, hiszen ha ledózeroljuk a Földet, akkor nem lesz többé játszóterünk, és ezért elkezd keresztbe tenni a gonosznak. Cadan személyisége is tetszik, élvezetesek a párbeszédeik Ellie-vel, amiatt, hogy a fiú mindig tud a szarkasztikus humor meg a komolyság határán egyensúlyozni, és többnyire még jókat is mond. Tetszene alapvetően a kapcsolat is, ami kiderül közte meg az egyik pozitív szereplő között, ha arra menne rá a könyv, hogy ők ketten mit kezdenek ezzel a tudással, tapsikolnék az örömtől. De. Szerelmi háromszög? Könyörgöm, ne! Miért kell ilyen sablonos, ezerszer lerágott szarsággal kínoznod, miért? (Ráadásul tisztára olyan a felállás, mint a Vámpírnaplóké. És én ezt nem értékelem.)

Ava, a könyv egyik fénypontja

Azért nem tudom teljes mellszélességgel utálni azonban a könyvet, mert még a hülyeségek mellett is vannak benne jó dolgok. Egyrészt a karakterek, amiket már feljebb ecseteltem. Moulton baromi jól tud érzelmes jeleneteket, párbeszédeket írni, így néha még a nyálat is elnézem neki, mert olyan ügyesen tudja lenyomni a torkomon. Másrészt, amikor a cselekmény éppen be van indulva (értsd: nem gimibe járunk/partizunk), olyankor kifejezetten izgalmas, például az akciójelenetek többnyire még mindig jók. És a másik, amibe változatlanul szerelmes vagyok, az a mitológia. A világ nagyon gazdag, és szépen fel van építve, nagyon szeretem például azt, hogy Willék igazából angyalszerű démonok, és köztük meg az igazi angyalok között még nagyobb szakadék tátong, mint a sima démonok esetén, akiket halomra ölnek. Elvarázsolt az ereklyék rendszere, a mágiák, a szertartások, Ellie útja, minden. Olyan jó történetet lehetett volna ebből a világból kihozni, ha az írónő is akarja, csak sajnos nem akarta.

Igazából mondjuk a műfajtól nem kell feltétlenül nagy komoly tartalmakat elvárni, ahhoz képest még azért próbálkozik a könyv. A három-négy szerelmi szál, aminek jelentősége van a könyvben, mind akörül tipródik, hogy valamiképp próbálják kezelni/nem kezelni azt, hogy az egyikük nem halandó. Ezen keresztül a szerző csempész némi gondolatot az öröklétről a könyvbe, ami nem tett neki rosszat. Önmagában azt is szerettem, hogy Ellie mennyit küzdött azért, hogy önmaga maradhasson. persze, mondhatnánk, hogy az ő helyzetében ez nagyon közel van az önzéshez (és mivel értelmetlen dolgokban akarta megélni, tényleg önző is), de alapvetően az emberség hangsúlyozása fontos és jó motívuma a regénynek.

Mivel úgy normálisan meg is van írva a regény, alapvetően tényleg nem lenne ez rossz, ha kicsit többet mert volna bevállalni a szerző, de így ez egy tisztességesen megírt középszerű takony, legmélyebb bánatomra. Viszont olyan függővége van, hogy csak lestem, lapoztam, és vártam, hogy folytatódik, erre jött a köszönetnyilvánítás. Nyilvánvalóan az egész könyv legizgalmasabb részén kellett abbahagyni, úgyhogy, azt hiszem, találkozunk még egy harmadik részre, kíváncsi vagyok, mi történik még ezekkel a drágákkal.

Végezetül néhány különösen emlékezetes hiba (SPOILER):

- Will hiába mondja el Ellie-nek vagy ötvenszer, hogy veszélyt jelent  a körülötte élőkre, a lány természetesen ezt csak akkor fogja fel, amikor lemészárolják a szüleit. Pfff.

- Van két angyal haverunk, de ne kérjük meg őket, hogy őrködjenek a házunk körül, habár nyilvánvalóan vadásznak ránk a démonok. Ha itt lennének még a végén nem kéne ötszörös túlerő ellen kiállni, az szörnyű lenne.

- Ha olyan démonokkal harcolunk, akik villámgyorsan mozognak, nehogy véletlenül figyeljük, hogy hol vannak. Akkor esetleg nem kennének a falhoz hatszor, és hátba szúrni se tudnának.

- Miért nem nyomozott senki a gonosz terve után? Hmm?

- Ha unalmas egy parti, dobjuk fel démonokkal. Mindig bejön.

- És még a szalagavató bálunkat se hagyhatjuk ki, habár eljött a világvége a hülyeségünk miatt...

Kinek ajánlom? Hát jó szívvel nagyon senkinek, maximum annak, aki hajlamos teljesen betépni a romantikától, és mindent elnézni.

Kinek nem ajánlom? Minden jóérzésű embernek. Vannak ennél sokkal jobb könyvek is.

Cselekmény, történetvezetés: 10/5

Stílus: 10/5

Szereplők: 10/6

Érzelmek: 10/7

Összesen: 10/6

Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/6 (Semmi különös.)

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Legalább ez jó, bár értékelném, ha nem minden borítón Ellie lenne szexi ruhácskában.

Kedvenc szereplők: (1) Cadan (2) Will (3) Laurel (4) Nathaniel (5) Ava

Kedvenc jelenetek: (1) Ava rárivall Ellie-re harc közben, hogy szedje már össze magát, mert nem fog meghalni :D (2) Ava megtalálja a nagy szerelme maradványait (3) Cadan és Ellie a könyvtárban (4) Ellie nagymamája kitálal (5) Ellie kihallgatja Nathaniel és Laurel beszélgetését

Mélypont: a megerőszakolós buli, amikor Ellie azon nyavalyog, hogy Will miért nem jár vele, amikor Ellie azon nyavalyog, hogy milyen szar, hogy meghaltak a szülei, és Will ezt nem érti meg és menjen a fenébe

Kedvenc ötlet: az ereklyék és az őrzőik

Courtney Allison Moulton: Angelfire

(Könyvkuckó)

(OFF: Van kedvetek könyvborítós képrejtvényeket megoldani? Ha igen, írjatok kommentet, és majd összehozok valamit.)

Ezúttal egy angol nyelvű könyvet ajánlok, ami mivel nagyon friss termék (idén télen jelent meg) egyelőre nem is várható, hogy magyarul napvilágot fog látni. Úgyhogy aki nem akarja fájdítani a szívét, még itt álljon meg!

Ellie tizenhetedik születésnapját készül megünnepelni, amikor az életében elkezdenek sűrűsödni a problémák. Nem elég, hogy nehezen jön ki a szüleivel, a tanulmányi eredményei gyengék, a barátai között és a szerelmi életében is kezd minden összekuszálódni, rémálmok gyötrik, amik miatt pszichiáterhez is jár, ráadásul az egyik tanára brutális gyilkosság áldozatává válik. Így következik be a születésnap estéje, amikor sétára indult, de egy ismeretlen szörny rátámad. Csak azért menekül meg, mert felbukkan a semmiből egy titokzatos srác, aki már pár napja követi, és segít neki megölni az… akármit. A fiú Will néven mutatkozik be, majd a lány határozott tiltakozása ellenére előad egy zagyvaságnak tűnő mesét: Ellie a Preliátor, egy évezredek óta folyton újjászülető természetfölötti erővel bíró harcos, aki az angyalok földi segítője Lucifer gonosz lélekrabló szolgái, a démonok, ellen folytatott ősi küzdelemben.

Ez egy kicsit meredek, nem? De Will itt nem áll le: magát Őrzőként mutatja be, aki a Preliátor segítője és szolgája, szintén természetfölötti lény. Már több mint ötszáz éve jár az újabb és újabb reinkarnációk nyomában, úgyhogy egészen rutinosnak számít a szakmában. Arra azonban nem számít, hogy a lány elküldi a fenébe. Eddig ugyanis a Preliátor beavatásakor mindig visszatértek az előző életeiből szerzett emlékei. Elliet azonban átmeneti amnézia sújtja, így semmi oka rá, hogy elhiggye egy tetovált vadbarom kitalációit. Semmi… a tényeket leszámítva. A lány kénytelen magát rábízni Willre, aki egyre mélyebbre vezeti őt a démonok, bukott angyalok, földön járó szörnyek világába, ahol Ellie lassan elkezdi megismerni a képességeit, és ráébred, ki is ő valójában.

A történettel magával alapjáraton nem volt semmi gond, izgalmas volt, lekötött, egyre jobban beindult, satöbbi. Az első ötven oldal után azonban egy csöppet leakadtam azon, hogy úgy éreztem: már a sokadik könyvet próbálják lenyomni a torkomon ugyanazzal a harcolunk-egyre-ersősebb-ellenfelekkel-győzünk-hujjdejó sablonnal, ami nem kicsit idegesített. (Közben nem győztem azon röhögni, hogy mennyire hasonlít egy mangára a kezdése. :D) De azért úgy voltam vele, várjuk ki a végét, és nem bántam meg, hogy bizalmat szavaztam a klassz megfogalmazásnak köszönhetően a sztorinak.

A végére megszerettem a történetet, és ez nagyjából kilencven százalékban a jól kidolgozott, egyedi karaktereknek köszönhető. Ellie igazán különleges főszereplő, rendkívül érdekes a jelleme, és az, ahogy egy idő után felfogja, mekkora is a rá nehezedő felelősség, mégsem tud lemondani arról, hogy normális tinédzserként is tovább élje az életét. Will pedig szintén nagyon megnyerő a maga módján azzal, hogy kívülről állandóan a nyugodt, megingathatatlan védelmező figuráját próbálja fenntartani, miközben a lelke mélyén azért sokszor elkezd kavarogni az elmúlt ötszáz év szennye, és sajnos szegény srác eléggé önmarcangoló típus. A támogató karakterek is erősek, nekem nagyon tetszett Will szintén természetfölötti barátja, Nathaniel, illetve Ellie baráti köre is aranyos. A történet szerelmi szála pedig annyira romantikus, hogy még az én szőrös szívem is csöpögve olvadozott az első rózsaszínűbb jelenet után, és végig tűkön ülve szurkoltam, hogy jöjjenek össze. Na, ez nálam nem semmi teljesítmény. :D A szereplőkkel kapcsolatban említésre méltó még a névválasztás: azoknak a neveknek, amiknek megnéztem a jelentését, mindegyike tükrözött valami nagyon jellemzőt a szereplővel kapcsolatban. Igazán jó neveket sikerült az írónőnek találnia.

(Az írónő oldalán szereplő illusztrációk)

A másik nagy fegyverténye a könyvnek az egyedi világ. A kötet ugyanis nagyrészt a keresztény mitológiára épít, és ez számomra elég érdekes megoldásnak tűnt. Amiben túllép a hagyományos keresztény történetek világán, az is harmonizál az egésszel, semmi sem tűnik elrugaszkodottnak, minden átgondolt, a helyén van. Nem rossz egy első könyves szerzőtől.

Ez egy sorozat nyitó kötete, és ugyan elég sok dolog kiderül az ötszázadik oldal végére, azért maradnak jócskán homályos foltok. Én várom a folytatást, mert tudni szeretném, hogy alakul a Lucifer kis talpnyalói elleni küzdelem, mihez kezd Ellie az emlékeivel és azzal, amit a könyv végén megtudott magáról (hű, erre a csavarra még én sem számítottam), vajon mi lesz a szerelmi szál sorsa, és nem utolsósorban arra is, hogy Ellie apját tényleg démonok szállták-e meg, ahogy gyanítom, vagy csak szimplán megzápult az agya. (De röhögnék, ha az előbbi lenne…)

Tudom ajánlani a könyvet mindenkinek, akinek bejön ez a harcolós YA-fantasy műfaj, mert a fajtájából biztos, hogy egy kiemelkedő alkotás, és élvezni fogja. Csak két baja van: hogy nem magyarul van, meg hogy a folytatásra sokat kell várni.

Cselekmény, történetvezetés: 10/9

Stílus: 10/8

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/10

Összesen: 10/9

Enyhén spoileres infók:

Borítók: Tetszik, csak szerintem kicsit túl sötét a könyvhöz képest. Legalább Ellien lehetne valami színesebb cucc. Viszont a kard menő.

Kedvenc szereplők: (1) Ellie (2) Will (3) Nathaniel (4) Katie (5) Ragnuk

Kedvenc jelenetek: (1) Will megmutatja a szárnyait a tetőn (2) Ellie azt a fagyis kaját csinálja Willnek (3) Ellienek visszatérnek az emlékei arról, hogyan ismerte meg Willt (4) Will Ellie iskolájában (5) Will beszól Ellienek, amiért a ruhája miatt nyafog

Mélypont: amikor az elején sablonosnak éreztem a sztorit

Kedvenc ötlet: Will, a hatszáz éves Őrző klasszikus rockot játszik gitáron XD; Ellie emlékei fokozatosan térnek vissza