Chris
Howard – Gyökértelen
(Könyvkuckó)
Fénykorát éli a disztópia mellett az
ifjúsági poszt-apokaliptikus műfaj is, raklapszám születnek a regények a
témáról. Ezúttal én egy sikerültebb versenyzőt hoztam nektek a Gyökértelen
személyében.
Banyan egy olyan világban kénytelen
élni, aminek a legnagyobb problémáját az jelenti, hogy eltűntek a fák. Egyedül
a génmódosított szuperkukorica él meg, amit még a balesetből keletkezett
szupersáskák se tudnak megtámadni. Ez az egyetlen élelemforrás, ami mind a
GenTech nevű vállalat kezében van, ami így nyugodtan kizsákmányolhatja a rászoruló
népet. Főhősünk faépítő, az apjától tanulta a mesterséget, aminek keretében
gazdagoknak készít takaros kis erdőket fémhulladékból és guminyesedékből. Egyszer
csak azonban különösen furcsa ügyfelek bérelik fel, ahol a nő testét egy
tetoválás borítja egy fáról. Banyan egészen addig nem különösebben érdeklődik,
amíg ki nem derül, hogy a különös ábra valójában egy térkép, ami elvezetheti őt
az utolsó élő fákhoz... és talán az egy évvel korábban eltűnt apjához is.
Nos, ha nagyon röviden kéne ajánlanom a
könyvet, akkor azt mondanám, hogy mindenki olvassa el feltétlenül, akinek
tetszett a Tiszták. Nagyon hasonló típusú a világfelfogása és a hangulata a két
könyvnek, sőt, ha jól belegondolok, a cselekményelemek között is elég sok
megegyező van (talán túl sok is... elkezdtem listát írni fejben a
hasonlóságokról, nem kellett volna).
Na mindegy, tekintsünk el ettől a kis
szépséghibától, mert van amúgy jó ebben a könyvben bőven. Többek között a
története: a könyv kifejezetten rövid, így aztán pörög folyamatosan, egyik
veszélyből a másikba csöppenünk. Ez alapvetően elvárható a műfajtól, viszont
itt olyan kegyetlenek, véresek és kiszámíthatatlanok a fordulatok, hogy az a
legedzettebb olvasó idegeit is próbára teszi. Egy idő után zsigeri élménnyé
válik a könyv olvasása során a létbizonytalanság, mert egyszerűen egy olyan
oldal sincs, amikor biztonságban tudnád a szereplők életét, ami mondjuk helyes
is, mert ez támasztja alá, mennyire pocsék is szétesett is a világ körülöttük.
Van néhány tulajdonsága a
Gyökértelennek, ami kiemeli az átlag YA világvége-regények közül, az egyik
ilyen a stílusa. A legtöbb ifjúsági szerző nem kifejezetten fordít gondot a
kifinomult megfogalmazásra, különösen ebben a műfajban, Chris Howard azonban
nem ilyen. Amellett, hogy az elbeszélői hangja egy kamaszfiúé, mégis mer néha
áradóan költői lenni, fantasztikus hangulatú leírásokkal ajándékozva meg
minket. Egyszerűen csak... szép a szöveg, és olyan jó végre egy ilyen regényt
olvasni.
A másik pont, amitől szerelembe estem a
könyvvel, a főszereplő. Egy olyan világban, ahol minden a túlélésről szól,
Banyan valószínűleg az utolsó életben maradt széplélek. A fiú hisz benne, hogy
a faépítéssel nem csak egy dísztárgyat ad az emberek kertjébe, hanem valami
jóságot és szépséget csempész vissza a kiüresedett világba, ad valamit az
embereknek, amiben hihetnek. Nagyon szerettem a gondolatait olvasni, rettenetesen
szimpatikusnak találtam a hozzáállását az élethez, a világhoz. Néha annyira
naiv módon idealista, annyira nem akar beletörődni abba, hogy az élet pontosan
annyi, amennyinek látszik, hogy a regény maga is megkérdőjelezi az álláspontja
helyességét, ő mégsem adja fel az értékeit, kész harcolni értük, és szerintem
ez teszi őt nagyszerű hőssé.
 |
| Az első dolog, ami eszembe jutott Banyan fáiról, azok ezek a Szingapúrban található faépítmények... és, mint kiderült, Chris Howard is így képzelte el őket |
Mellette pedig a mellékszereplők
kényelmetlenül reálisak. Alfa lány létére Banyan személyiségének totális
ellentéte, így természetesen ő rugdalja a legtöbbet a fiút a nézeteiért. Hát
nem nyilvánvaló, mekkora nagy szerelem lesz ebből? :D Egyébként a párosításuk
is gyönyörű, Banyan olyan tisztán szereti ezt a lányt, nagyon szerettem róluk
olvasni. Alfa tisztelhető a bátorságáért és a rátermettségéért, közben a másik
lányszereplőnk, Zee kifejezetten passzív, ő az a típus, aki szívesen belemegy
bármilyen alkuba, ha a saját biztonságát szavatolhatja. Hina a titokzatos,
elérhetetlen nőideál, Crow pedig a kemény veterán, aki bőven túl sokat látott
az életből. Sal karaktere nem igazán fogott meg, ő a tipikus kölyök volt, habár
elég dörzsölt, az igaz. Az viszont a könyv javára írható, hogy a negatív
szereplők is kifejezetten rétegeltek, ki vannak bontva a motivációik, és értem,
mi hajtja őket, még ha csak a kapzsiság is.
Ahogy a Kutya csillagképről szóló
blogbejegyzésemben kifejtettem, szerintem gyakran a posztapokaliptikus regények
az író értékrendjéről, világnézetéről és a jelen társadalmi problémáival
kapcsolatos véleményéről mond a legtöbbet. Chris Howard valami környezeti
gazdálkodással kapcsolatos képzést végzett, így annyira nem csodálkozom, hogy a
világvégéje ökológiai katasztrófa, amiben a génmódosítással foglalkozó cég a
főgonosz (sztereotip, khm, khm). Bár a világvégéje olyan súlyos, hogy a
valóságban nem lehetne ilyen világban élni, de az olvasás jó alkalmat ad arra,
hogy végiggondoljuk, mennyire fontos a természet megőrzése, és már nem nézzük
annyira hülyének azokat, akik szerint az esőerdő kivágása igenis nagy ügy.
A társadalmi üzenet mellett a könyvnek
van bőven személyes tartalma is. Az egyik a főszereplő személyiségén keresztül
az élet értelme-téma, hogy mennyire van lehetőség egy ilyen lerongyolódott
világban hinni a szépségben, a reményben, a dolgok mélyebb értelmében. A másik
a család-téma, erre is utal a cím, nem csak a fákra: az árván maradt Banyannak
az apjáért folytatott küzdelme meghatározó az egész regény során, de minden más
szereplőnek is furcsák/diszfunkcionálisak/hiányzóak a családi kapcsolatai, és
valahol arről is nagy mértékben szól a könyv, hogy hogyan lehet ezt túlélni,
hogy találhatsz magadnak egy választott családot, valakit, akihez tartozhatsz.
Akkor miért nem tudom tökéletesre
értékelni a könyvet? Két dolog volt, ami nem tetszett (a Tiszták-párhuzamokat
leszámítva). Az egyik a k*rva szögbelövő. Az egy dolog, hogy a modern
szögbelövők egyáltalán nem lőnek ki semmit, ha nincsenek aljzathoz nyomva, azt
még meg lehet bütykölni. De azon a tényen nem változtatna, hogy ezek sorozatot
egyáltalán nem tudnak lőni, és távolsági fegyvernek se használhatók. Értem én,
hogy kellett valami egyszerű fegyver, ami kéznél van a munkája miatt, de annak
is több értelme lett volna, ha egy franciakulccsal csapkodva irtja a népet.
A másik ami érzékenyen érintett, a
regény tudományos része volt. Értem, hogy a génmódosítás nagyon menő, meg
minden, de örülnék, ha végre olvashatnék valamit ezzel kapcsolatban, ami csak
normális mértékig rugaszkodik el a valóságtól, és látszik rajta, hogy érti a
szerző a genetikát. Sajnos ez erről a könyvről nem mondható el, így a végén,
amikor amúgy érzelmileg nagyon megmozgató volt a történet, csak fogtam a fejem
a mérhetetlen baromságok miatt. Értem én, hogy a műfaj a fantáziáról is szól,
de ha egy kicsit több sci lenne a fiben, akkor jobban tudnám értékelni.
Ettől eltekintve azért élvezetes
olvasmány volt, és ha valaki kevésbé tájékozott, bizonyára nem zavarják ezek a
dolgok. A különleges főszereplő, írásmód és érzelmi töltet miatt érdemes adni
neki egy esélyt.
Kinek ajánlom? Azoknak, akik kiborultak amikor kiderült, hogy a Tiszták
folytatása nem jelenik megy magyarul, környezetvédőknek, GMO-elleneseknek.
Kinek nem ajánlom? Akik nagyon jók biológiából, idegesek lehetnek a butaságok
miatt.
Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/10*
Szereplők: 10/10
Érzelmek: 10/10
Összesen: 10/9
Egyéb
(spoileres):
Borító(k): Azon
ritka esetek egyike ez, amikor saját borítót kaptunk, de ez jobban tetszik,
mint az eredeti. A fa rajta sokkal inkább hasonlít az én elképzelésemhez, és az
egész úgy általában részletgazdagabb és igényesebb. A cím is klassz.
Kedvenc
szereplők: (1) Banyan (2) Alfa (3) Crow (4) Hina (5) Zee
Kedvenc
jelenetek: (1) Banyan elhatározza, hogy továbbviszi az apja örökségét,
és kimenti az elfogott embereket (2) Alfa és Banyan csókja a kombájnban (3)
Banyan látja Salt meghalni (4) Banyan először beszél az apjáról (5) Banyan a
szobor felújítása közben Alfával beszélget
Mélypont: a
szögbelövő XD meg a végén amikor közölte, hogy emberi DNS-sel (és szerves
anyaggal) kombinálták a fákat... ott elvetette a sulykot
Kedvenc
ötlet: a faépítés részletei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése