Carlos Ruiz Zafón – Angyali játszma

(Könyvkuckó)

Újabb listás könyv. Kezdem feladni a reményt, hogy be tudom fejezni, de ezt jó volt olvasni. :)

Új magyar

David Martín, a feltörekvő fiatal író, már harmincévesen úgy érzi: élete zsákutcába jutott. Miután éveket fecsérelt az újságírásra, majd a ponyva jellegű bűnügyi regényekre, egyszer végre akart alkotni valami igazán értékeset, de a könyve csúfosan elbukott. Ellenben gazdag jótevője és barátja nagy sikert ért el a saját regényével (amit lényegében szintén David írt), ráadásul – és ez mindennél jobban fáj a férfinek – feleségül kérte David ifjúkori nagy szerelmét, Christinát, és a nő, habár nem volt szerelmes belé, igent mondott.

David teljesen el van keseredve, és tökéletesen tehetetlennek érzi magát, amit csak súlyosbít, hogy tisztában van vele: halálos beteg. Ekkor bukkan fel az életében Andreás Corelli, a különös párizsi könyvkiadó, aki nem mindennapi ajánlattal áll elő. Ha David képes neki megírni a könyvet, ami egy új vallás alapkövévé válik, ha új ideológiát képes teremteni az összehullani készülő világ romjain, akkor tőle megkaphat mindent, amire vágyik. Hosszú életet, elképzelhetetlen gazdagságot… és talán Christina szívét is.

De Corelli titkára mások is vágynak. Ahogy David nekiáll a nagy műnek, egyre szaporodnak körülötte a különös események: halálesetek, bizarr, megmagyarázhatatlan dolgok. Ezért aztán nyomozni kezd kiadója és az általa bérelt ház tulajdonosa után… és hamarosan azzal szembesül, hogy már az életéért küzd.

A Sagrada Famili, Gaudí főműve. Ez az épület is szerepel a regényben

Oké, lehet, ez a leírás kissé spoileres lett, de lényegében a fülszöveg is elárul legalább ennyit, mert hát a könyv legeleje tulajdonképpen előzménytörténet, alaposan körbejárhatjuk benne David ifjúságát. Ami nem baj, csak hát az aktuális cselekményhez nem biztos, hogy hiányzott.

Nekem ez már a második könyvem Zafóntól, így nem igazán lep meg, hogy mutat némi hasonlóságot az előzővel. A pasi bolondul a rejtélyekért, a több generáción átívelő konfliktusokért, a kísérteties házakért, a valószínűtlen csavarokért, úgyhogy elég valószínűnek tűnt számomra, hogy ebben a regényben is lesz majd ilyen. Ami viszont meglepőbb, hogy a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére sem sikerült rájönnöm szinte semmire, majdnem minden fordulat meglepetésként ért.

Szóval adott az izgalmas, fordulatokban gazdag cselekmény, amihez a színteret ismét Barcelona gyönyörű városa szolgáltatja, ami szinte együtt él, lélegzik a hőseinkkel. Zafón gyönyörűen ír leírásokat, és nagyon ért hozzá, hogy minden eseményhez megteremtse a megfelelő légkört. Ebben a könyvben különösen nagy szerepet játszanak Gaudí épületei, amit én külön értékeltem, mert nagyon szeretem a munkásságát. Ezúttal a húszas évekbe visz minket, és, bár ebben a regényben kevésbé éreztem jelentősnek a történelmi vonulatot, azért itt is szerepet játszott.

Ami még különösen jó pontja a regénynek, az a karakterizálás. A regény minden szereplője – ha nem is szimpatikus -, de hihető, valós figura. A sziporkázó szópárbajok rendkívül jók benne, lehet kuncogni bőven. A főszereplővel együtt a karakterek nagy része már meglett felnőtt, így többek között azzal is behatóan foglalkozik a könyv, hogy hogyan nő fel az ember, miképp ábrándul ki a világból, és mi történik vele, ha nem sikerül felnőnie a saját elvárásaihoz, ráadásul közben eltékozolja az ifjúságát, és feladja az értékrendjét. Ezért talán nem meglepő, ha kissé nyomasztó a könyv hangulata, de ez jó, mert többé teszi egy átlagos misztikus kriminél.

Borító barcelonai utcaképpel

És hát igen… hogy mennyire misztikus, az is jó kérdés. Az előző kötet, A szél árnyéka is már pengeélen táncolt, de ott végül is mindenre akadt ésszerű magyarázat. Azt vártam, hogy a történet végére ez ebben a könyvben is így lesz, de nem kaptunk mindenre kielégítő magyarázatot, sőt. Még elgondolkodom azon, hogy ezt miképp értékeljem, nem feltétlenül rossz, csak furcsa. Amondó vagyok, hogy a főszereplő megzakkant egy idő után. :D Egyébként is elég sok zavaros ember volt a könyvben, ő is köztük lehetett.

Egyébként, bár ez egy tetralógia második része, nem szigorúan összefüggő a történet A szél árnyékával. Időrendben ez játszódik előbb, mégis érdemes a megírás sorrendjében olvasni, úgy talán szórakoztatóbb. Mondjuk ki lehet találni az összefüggést az első könyvvel, de ez szerintem nem baj, nekem így is tetszett. :)

Aki szerette A szél árnyékát, annak tetszeni fog ez is. :) Aki még nem ismeri Zafónt, azt javaslom, fedezze fel az Elfelejtett Könyvek Temetőjének világát! Szórakoztató, izgalmakban bővelkedő, elgondolkodtató, hangulatos történetet foghatnak a kezükbe.

régi magyar

Cselekmény, történetvezetés: 10/10

Stílus: 10/10*

Szereplők: 10/10

Érzelmek: 10/9

Összesen: 10/10

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Mindkét magyar borító tetszik, bár az első jobban, viszont a külföldiek még szebbek.

Kedvenc szereplők: (1) Isabella (2) David (3) az öreg Sempere (4) Pedro (5) a fiatal Sempere

Kedvenc jelenetek: (1) David megpróbálja összeboronálni Isabellát Semperével (2) a nyomozó holttestének megtalálása (3) Christina halála (olyan jól el tudom képzelni filmben) (4) David álmai (nagyon betegek) (5) az özvegy halála, és ami előtte volt

Mélypont: -

Kedvenc ötlet: nemtom… az egész?

Postaládám V.-VI.

Egyben a júliusi és az augusztusi termés, mert nem sok időm van mostanában blogolni. :((

Júliusi beszerzéseim közül két könyvet már olvastunk vásárlás előtt, csak akartuk a családi könyvtárba. Ezek:

Carlos Ruiz Zafón – A szél árnyéka

„Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sempere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd.

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.”

Másfél éve olvastam ezt a regényt, és nagyon a szívembe zárta magát a történet meg a szereplők. Az külön pluszpont, hogy Barcelonában játszódik, ami szerintem a világ egyik legszebb városa.

George R. R. Martin – Kardok vihara

„Tolkien óta alig született történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét, mint A tűz és jég dala, George R. R. Martin hatalmas fantasyeposza. Az első részben, a Trónok harcában megismertük Westeros ősi királyságát, amelyet a könyörtelen hatalomvágy taszított hanyatlásba. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig az uralkodóját vesztett birodalmon a háború, a mágia és az őrület. A Kardok vihara képes még tovább fokozni a feszültséget és még sokkolóbbá tenni Westeros történetét: most közeledik tetőpontjához a hatalomért folytatott embertelen küzdelem. A megosztott, megtépázott királyság eddigi legszörnyűbb ellenségével kénytelen szembenézni, amely a síron túlról érkezik... Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló érzékletességgel jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikáit történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasysorozata - minden kötete letehetetlen olvasmány.”

Ez a harmadik kötet a Jég és Tűz dala sorozatban, amit apukám olvas. Ő már túlvan ezen a köteten, de azért megvettük, legyen teljes a sorozat.

Két új könyvvel is bővült a házikönyvtárunk :

Lionel Shriver – Beszélnünk kell  Kevinről

„Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával. A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.”

Mindig is vonzottak az ilyesfajta bűncselekmények, és különösen érdekel a nézőpont, amit Shriver választott, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle.

George R. R. Martin – Sárkányok tánca

„Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?”

Amikor apu befejezte a negyedik kötetet, rögtön rohant hozzám, és közölte, hogy amint tudunk, megyünk megvenni az ötödiket. Így is tettünk, nehogy elvonása legyen. :D

Augusztusban van a születésnapom, így, bár ugye rendesen kisöpörtük a boltot júliusban is, azért visszatértem két áhított könyvért.

James Dashner – Az útvesztő

„Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.

EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…

…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

„Üdv a Tisztáson!””

Olvasóklubos könyv, disztópia, ráadásul érdekesnek tűnik a téma. :D

Darren Shan – A holtak vonulása

„A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható. Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett... Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának. A HOLTAK VONULÁSA a világsikerű Vámpír Könyvek és a Démonvilág szerzőjének első felnőttek számára készült regénye, a Város-trilógia első része. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.”

Alapvetően szerettem én már Shan ifjúsági könyveit is, kíváncsi vagyok, a felnőtteknek mit tud nyújtani. Egy izgalmakban bővelkedő, gördülékeny disztópiára számítok.

Jill Hathaway – Slide – Mások szemével

(Könyvkuckó)

Sylvia az iskolájában furcsa, kicsit különc lánynak számít, amióta rózsaszínre festi a haját és kilépett a mazsorettcsapatból. Persze, az sem segít a helyzetén, hogy narkolepsziás. Azt azonban egyedül Vivi (ne kérdezzétek, ki szerint volt jó ötlet ez a becenév) tudja, hogy amikor elveszti az eszméletét, az nem csak szimpla ájulás: olyankor mások testében köt ki. Innen tudja, hogy az iskolaigazgató gyakran a pohár fenekére néz, vagy hogy az iskola legmenőbb lánya talán nem mindig olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát. Amióta elmondta a történetét az apjának, ő pedig pszichiáterhez küldte, senkinek sem mert beszélni arról, mi történik vele. Így természetesen akkor sem tudja, kihez fordulhatna, amikor szemtanúja lesz a húga legjobb barátnője meggyilkolásának. Mindenki azt hiszi, hogy Sophie öngyilkos lett, de Vivi a tettes szemén át látta, hogy nem a fiatal lány vágta fel az ereit, és nem ő írta a búcsúlevelet. De vajon ki akarhatta megölni Sophie-t? Sylvia helyzetét az sem könnyíti meg, hogy összekapott a legjobb barátjával, Rollinsnal, akivel kölcsönösen titkolóznak egymás előtt, és ez nem tesz jót a köztük lévő bizalomnak. Ugyanakkor felbukkan egy másik fiú, Zane is, akivel azonnal kész a vonzalom, de vajon Vivi mennyire bízhat meg benne?

Mostanában népszerű műfaj a YA-írók körében a misztikus krimi is. Ugyan ez volt Jill Hathaway első könyve, ráadásul elég fiatal szerzőről van szó, szóval simán beüthetett volna a katasztrófa, ez mégsem történt meg, így végül is egy kellemes, szórakoztató, néha megérintő történetnek örülhetett a magyar közönség.

A fő cselekményszála a történetnek egy krimi lenne, ami nincs különösebben túlbonyolítva, kitalálható (nekem olyan 90%-ban siekrült), de azért kellemes izgalmat tart fent az egész regény során. Sokan kifogásolják, hogy Sylvia nem nyomoz, minden csak az ölébe hullik, de igazából szerintem ez így elég hihető volt, mert valljuk be, furcsa lenne azért, ha egy tizenhét éves lány nagyobb agytröszt lenne, mint az egész rendőrség együttvéve.

Sylvia azt, hogy egyáltalán képes nyomozni, nem hihetelen logikájának, vagy zseniális emberismerő tudományának köszönheti, hanem kizárólag természetfeletti képességének, a csusszanásnak. Oké, ez nem valami eredeti megoldás, de hát ez van. Nekem alapvetően tetszett, ahogy ez az egész csusszanósdi fel volt építve és ki volt találva, egy kicsit azt hiányoltam, hogy Sylvia nem próbálta megérteni a saját képességét, kósza gondolaton kívül mást nem is vesztegelt rá, hogy vajon másoknak is lehet-e ilyen erejük (pl. az anyjának, aki szintén narkolepsziás volt, volt-e?). Ez nem hiányzott annyira égetően a könyvből, de nem lett volna rossz, ha beleírja.

Ami viszont nagyon-nagyon jó, és ezért kérdőjelezem meg, hogy Hathaway jó műfajt választott-e, az a karakterizálás. Az összes szereplő szuperül ki van dolgozva, még a mellékszereplőknek is van mélysége. Sylvia jó főszereplő, összetett, egyedi jellem, a cselekedetei érthetőek és többé-kevésbé értelmesek, engem egyedül az akasztott ki, amit Rollinsnel művelt (ha tényleg a barátod, akkor odamész hozzá, és megbeszéled vele, nem csak sírsz azon, hogy miért távolodtatok el). Nagyon tetszett az is, hogy az írónő hozzá mert nyúlni komolyabb témákhoz (betegség, öngyilkosság, gyász, megbocsátás), ügyesen bánt velük. Legjobban a családon belüli konfliktusokat ábrázolta, a folyton dolgozó apával, és a csetlő-botló, felnőni próbáló lányaival. Érdemesebb lett volna talán ezt a képességét kidomborítani, és egy inkább realisztikus, érzelmekkel foglalkozó könyvet írnia. A hangulatkeltés is jó, sötét és nyomasztó az egész légkör, ami, valljuk be, kellett a témához.

Persze nem bírtuk ki, ide is be kellett dobni egy szerelmi háromszöget, a legalapabb verzió van a könyvben, a titokzatos menő srác/ legjobb barát dilemma, ami már kezd irritálni, de még elviseltem, mivel mindkét srác szimpatikus volt (és mindkettő potenciális gyilkos).

Az főleg tetszett, hogy sokféle karaktert ábrázolt az írónő, és mivel ugye Vivi nem egy lángész, hagy teret az olvasónak, hogy maga próbálja meg felfedezni az ügyet. Volt az elején egy rész, amikor még jóformán minden karakter gyanúsnak látszott, ezt különösen élveztem, hiszen a valóságban is kábé pont ennyire ismerjük az embereket. Honnan tudhatjuk, hogy egy kedves tanár nem folytat-e viszont a diákjaival? Hogy a suli nagymenője megölne-e egy lányt azért, hogy megkapja az ösztöndíját? Hogy a legjobb haverod vajon pont az rejtegeti-e előled, hogy pszichopata gyilkos? A valóságban nem tehetünk mást, mint hogy bízunk az emberekben, amíg valami nem történik, de Vivinek, legtöbbünkkel ellentétben van lehetősége utánajárni a kétségeinek.

A történet befejezése egyrészt tetszett, másrészt nem. Jó volt benne, hogy a gyilkos személyét nem sikerült kitalálnom (csak olyan 90%-ban), viszont az indítékait elég gyéren megalapozottnak éreztem. Az viszont tetszett a befejezésben, hogy életszagú volt, Hathaway be merte vállalni ártatlan szereplők halálát is, és végül is ilyen szomorkás, de reménykedő hangulattal zárult a könyv, amit én nagyon szeretek.

Na most mi jön? Hát mi jönne? Igen, bizony, ez is egy sorozat első része. Bár a történet totál befejezett, és nem tudom, hova lehet még ezt fokozni, de Impostor címmel már úton van a folytatás.


Cselekmény, történetvezetés: 10/8
Stílus: 10/8
Szereplők: 10/9
Érzelmek: 10/9
Összesen: 10/8

Egyéb (spoileres):
Borító(k): A magyar nagyon szép, a fények meg ez a lila árnyalat igazán jól sikerültek.
Kedvenc szereplők: (1) Rollins (2) Zane (3) Sylvia (4) Sylvia apja (5) Sophie
Kedvenc jelenetek: (1) betekintés Rollins elméjébe (2) az első csók Zane-nel (3) kezdés (4) befejezés (5) Vivi álmai
Mélypont: amikor Sylvia kitartóan Rollins-t gyanúsította, pedig annyira ordított, hogy nem ő a gyilkos
Kedvenc ötlet: A nagy Gatsby olvasása a fa alatt, éjszaka

Courtney Summers – This Is Not a Test

(Könyvkuckó)

Sloane Price fél évvel nővére szökése után úgy érzi: nem bírja tovább egy fedél alatt őt bántalmazó apjával. Más kiutat nem látván épp az öngyilkosságot tervezi, amikor kitör a világvége. Mindent elözönlenek a zombik, Sloane pedig megszökik otthonról, hogy aztán egy hét múlva öt diáktársával elbarikádozzák magukat hajdani középiskolájukban. Nincs áram, se folyóvíz, se térerő, és a rádió is ugyanazt a figyelmeztető üzenetet ismétli újra meg újra, miközben az ajtókon dörömbölnek a zombik. A kis csapat tinédzser tartós maradásra rendezkedik be az épületben, élelmet és vizet halmoznak fel, őrködnek az ajtóknál. Miközben mindenki a túlélésért küzd, Sloane-nek még mindig csak az jár a fejében, hogyan hagyhatná itt ezt a világot. De vajon lesz-e lehetősége végezni magával anélkül, hogy halálos veszélybe sodorná a többieket?

A könyv rövid volt, de nagyon velős, ezért olvastam olyan sokáig. Meglehetősen nyomasztó hangulatú regény (annyira, hogy a háromnegyedénél le kellett raknom, mert nem bírtam tovább, pedig én szeretem az érzelmi nyomorgatást), mint azt a borítóból meg a fülszövegből is ki lehet találni, ami nem baj, sőt, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy Summers ilyenre írja meg a könyvet, amilyen. Mert ez ugyan YA, és még posztapokaliptikus is, de ez nem jelenti azt, hogy elsikkadna a karakterizálás, vagy a komoly témák, sőt.

A regény cselekménye durván másfél hónapot követ végig, a világvége kezdetétől indulva, de ez nem folyamatos, akadnak kihagyások. Sloane- akinek E/1-es szemszögű leírásából ismerjük meg a történéseket – valahol rá is mutat arra, hogy a túlélésnek az is a része, hogy néha nagyon lassan múlik az idő, és egyáltalán semmi sem történik. Ezek a részek általában azért kimaradnak a könyvből, mi leginkább azt látjuk, amikor történik valami.

Az első körben Summers ügyesen mindjárt kivágja azt a cselekményből, hogy hogyan kerül a csipet csapat a gimnáziumba, ezt a szereplők későbbi beszélgetéseiből tudjuk meg. Ezáltal elveszítjük a lehetőséget, hogy Sloane-en kívül bármelyik karaktert is megismerjük, az információk fokozatosan csepegnek, ahogy haladunk előre a történetben, és egyre több szituációban láthatjuk őket.  Azért is fontos ez a kihagyás, mert a zombikkal folytatott első harcaik is kimaradnak, így még drámaibb, amikor újra összeütközésre kerül a sor (és lesz ilyen, azt gondolom, mindenki érzi).

Ezután szép fokozatosan megismerjük a szereplőket. Persze Sloane érdemli a legtöbb szót, aki egy nem mindennapi főszereplő, sőt, igazából mindent regényírási szakirodalom elvárásait felrúgja az öngyilkossági hajlamával és a mérhetetlen pesszimizmusával. Persze, őt is meg lehet érteni. Bántalmazó apja az utolsó csepp életet is kisajtolta belőle, nővére, Lily pedig rávette, hogy az otthonukon kívül se keressen menedéket, nehogy elkotyogja valakinek a titkukat. Együtt tervezték a szökést, Lily végül mégis magában ment el. Sloane úgy érezte, cserbenhagyta őt, hogy számára semmi remény sem maradt. Csapdába került, függőségi viszonya Lilyvel megakadályozta, hogy meneküljön az apja hatásköréből, és ez a helyzet érzelmileg nem szűnt meg akkor sem, amikor a zombiknak köszönhetően végre megszabadult otthonról. Sloane rettenetesen zavarodott, összetört lélek, nem mindig esik jól olvasni a gondolatait, de épp ez teszi a regény hangvételét olyan különlegessé. Az ő vívódása élet és halál között igazából a könyv fő vonulata, hiszen mindennél jobban vágyik a halálra, ugyanakkor ő nem önző, mint Lily, ezért csak akkor hajlandó végre megölni magát, ha a többieket ez nem sodorja veszélybe.

Az épületbe zárt másik öt tinédzser is kiforrott, egyedi karakter. Cary a csoport önjelölt vezére, aki annak idején az iskolában renitens tanuló volt, azonban a túléléshez nagyon ért, képes villámgyorsan döntéseket hozni, és ezek általában működnek. Sloane-t azonban leginkább az a gondolat rökönyíti meg vele kapcsolatban, hogy a srác saját bevallása szerint többször is lefeküdt Lilyvel. Rhys egyenes, közvetlen jellemű, barátságos srác, nagyon fejlett erkölcsi érzékkel és jó megérzésekkel, általában ő a békéltető a konfliktusokban. Trace és Grace az ikerpár, akik útközben vesztették el a szüleiket, ezért pedig Caryt okolják, ami állandó konfliktusforrás, különösen az agresszívabb jellemű Trace-szel. Sloane korábban barátkozni próbált Grace-szel, ekkor ismerte meg a családjukat, így akárhányszor rájuk néz, az a szeretetteljes kötődés jut eszébe, amire ő mindig is annyira vágyott, de már sosem fog megkapni. Harrison a legkisebb közülük, kívülálló, igazából senki sem ismeri. Tizennégy éves, a többiekhez képest nagyon gyerekesen viselkedik, folyton sír, és a nagyobb, erősebb fiúk védelmére vágyik.

A fiatalok az elzárt iskolában egy olyan szociális vákumba kerülnek, ami engem a híres-neves A legyek urában vázolt helyzetre emlékeztet. Mindenféle külső nyomás megszűnik, az a kevés még emberi felnőtt, akivel találkoznak, félőrült, vagy magatehetetlen, a kamaszoknak mindenről maguknak kell dönteniük. Ez a helyzet kiélezi a csoporton belüli konfliktusokat. Mert ugyebár nehéz megbocsátani valakinek, aki miatt elvesztetted egy szerettedet, de ha büntetlenül belevághatnád a nagykést a hátába, vajon megtennéd?

Amit még nagyon jól ábrázol az írónő, az a túlélés körüli lelki válság problémaköre. Mert hát nyilvánvalóan nem múlik el senki fölött nyomtalanul, ha látja meghalni a családját, ha random embereket kell legyilkolnia, még akkor sem, ha zombik. Summers jól bemutatja a kiüresedettséget, hogy igazából a legtöbb szereplőnek már senkije és semmije sincs, és ez természetesen felveti a kérdést, hogy miért érdemes élni? Mihez kell ragaszkodni, amikor körülötted az egész világ eltűnik? Miből meríthetsz erőt? És néha bizony azt is látjuk, hogy ezekre a kérdésekre a szereplők sem tudják a választ, mindent értelmetlennek látnak, és az is érdekes, hogy erre miképp reagálnak azok, akik a helyzet előtt gyakolatilag nem ismerték egymást. Például számomra nagyon elgondolkodtató volt, amikor Summers bemutatta, hogy igenis le lehet úgy feküdni valakivel, hogy az semmit sem jelent a világon, mert egyszerűen csak arról van szó, hogy mindketten keresnek valamit a saját ürességük helyébe, amit persze aztán nem találnak egymásban sem.

Ha már itt tartunk, van egy leheletfinom szerelmi szál is, de nem igazán lehet annak nevezni, hiszen sosem lehet azt mondani, hogy olyan fergeteg nagy lángolás dúlna a két szereplő között. Inkább csak arról van szó, hogy két nagyon megtört kamasz kétségbeesésében megpróbál belekapaszkodni egymásba. Ennek ellenére nagyon szép jelenetek vannak köztük, amikor tényleg törődnek egymással, érzelmi támaszt nyújtanak a másiknak, és ez jó.

Szóval, bár alapvetően lélektani jellegű a regény fő vonulata, azért akciójelenetek is vannak bőven, nem is akárhogy megírva. Emellett olyan feszültséggel van átitatva a könyv, hogy végig a szék szélén ülve pattogsz olvasás közben, mert egyszerűen érzed, hogy a következő pillanatban akár valami nagyon szörnyű is történhet, és ez nem hagy nyugodni. Főleg Sloane-ért izgultam nagyon, hogy a végén mégse legyen öngyilkos, de hát többnyire nem látszik remény. Végül mégis tökéletes a befejezés, jobb nem is lehetett volna.

(És nem sorozat, ami szinte hihetetlen. :D De igaz.)

Aki nem ijed meg a nyomasztó könyvektől, és érdekli a műfaj, nyugodtan vágjon bele! Számomra teljesen egyértelmű, hogy milyen kiemelkedő alkotás ez, szívesen elolvasnám az írónő összes többi könyvét is.

Cselekmény, történetvezetés: 10/10*

Stílus: 10/10

Szereplők: 10/10*

Érzelmek: 10/10­
Nyelvi nehézség (angol eredeti): 10/8

Összesen: 10/10* (*****…)

Egyéb (spoileres):

Borító(k): Nagyon illik a könyv hangulatához, sugározza a reményvesztettséget meg a könyvben várható szörnyűségeket.

Cím: Találó. Rövid, de velős.

Kedvenc szereplők: (1) Sloane (2) Rhys (3) Cary (4) Grace (5) Harrison

Kedvenc jelenetek: (1) a befejezés (2) Rhys elmondja Sloane-nek, mi történt a szüleivel (3) Sloane először csókolózik Rhysszel (4) Grace halála (5) a kezdés

Mélypont: Grace halála… bár tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, le kellett raknom a könyvet pár napra, mert már nem bírtam elviselni, hogy ennyire negatív

Kedvenc ötlet: az ablak, amit nem vettek észre, Sloane levele Lilynek